A püspököknek tetszik a Bezák elleni gúnyirat

<p>Miközben a jezsuiták azon fáradoznak, hogy betiltsák volt rendtársuk, Šebastián Labo Róbert Bezákról írt könyvének forgalmazását, egyes püspököknek semmi kifogásuk a sértő megjegyzésekkel teli pamflet ellen. Többen közülük még az interneten való megjelenés előtt lektorálták a kéziratot, és elismerésükről biztosították a szerzőt.</p>

Takargatás nélkülA Bezákot ócsárló gúnyiratért köszönetet mondott a szerzőnek többek között Ján Baxant litoměřicei püspök, aki 2012 januárjában a vizitációt végezte a Nagyszombati Érseki Hivatalban és Marián Chovanec besztercebányai püspök. Chovanec a következőket írta Labónak: „Örülök, hogy ilyen nyíltan és takargatás nélkül nevükön nevezted a dolgokat, amelyekről az utóbbi időben (mi, hallgatásra kötelezett egyháziak) csak suttogni szoktunk. Azt gondolom, régen szükségünk volt erre a férfias szóra… A szöveghez nincs hozzáfűznivalóm, mert sok tény újdonság volt számomra, azokról a történésekről, amelyekről tudomásom volt, pedig pontosan számoltál be”. Tisztelet a hallgatag többségnekElégedett volt a mű tartalmával és színvonalával Ján Baxant litoměřicei püspök is, akinek a jelentése alapján leváltották Bezák érseket. Levelében köszönetet mondott a szerzőnek, hogy művében ilyen nyíltan és igazságosan tekint erre a szerencsétlen és fájdalmas ügyre. „Tisztelem azt a hallgatag többséget, amely együtt érez az egyházzal, és nem hagyja magát manipulálni. Köszönöm a Jóistennek, hogy megismertem önt” – írta a cseh püspök, aki levele utóiratában azt is megjegyezte, hogy egy ültében elolvasta a könyvet. Azt, hogy Labo a könyvében gőgös sátánfajzatnak, hitehagyott protestánsnak, skizofrén őrültnek, iszákosnak és melegnek nevezi Bezákot, egyik püspök sem tartotta méltatlannak, a könyv személyeskedő hangnemében sem találtak kivetnivalót. A gúnyirat munkaváltozatát megkapta Jozef Zlatňanský címzetes püspök is, aki Joseph Ratzinger, a későbbi Benedek pápa titkára volt a hittani kongregációban. Ő azt válaszolta a szerzőnek, hogy most már látja, még többet kell imádkoznia az eltévelyedett Róbert testvérért és támogatóiért. A leghosszabban a stakčíni pasztorációs központ lelki vezetője, Marián Čižmár méltatta a könyv irodalmi és a szerző emberi nagyságát. „Ki akarom nyilvánítani a csodálatomat irántad és a köszönetemet a bátorságodért, de főleg a szeretetedért, amelyet a katolikus egyház, a Szentatya, de ugyanakkor Róbert Bezák iránt is érzel” – véli Čižmár, aki szerint Labo jó útra akarja terelni könyvével Bezákot. A püspökök támogatásávalŠebastián Labo a rendje tudta és beleegyezése nélkül tette közzé márciusban az interneten a kéziratot, és április végén bekövetkezett halála előtt ugyancsak a jezsuiták háta mögött tárgyalt a könyv kiadójával. Tette mindezt annak ellenére, hogy szerzetesként, csak a rendfőnök engedélyével publikálhatott volna, és hogy a rend már márciusban elhatárolódott a könyvtől. Mostanra kiderült, miért volt a szerző ilyen magabiztos – élvezte a püspökök támogatását. Az ügy érdekessége, hogy miközben levélben többen is köszönetet mondtak a szerzőnek, hogy „kimondta az igazságot”, nyilvánosan egyikük sem vállalta, hogy tetszik neki a könyv. Nincs válaszLapunk megkérdezte a litoměřicei és a besztercebányai püspököt is, valóban ennyire értékesnek tartják-e ezt a művet, és nem az egyházon belüli széthúzást szolgálják-e azzal, hogy a jezsuitákkal szemben támogatják. Ján Baxant szóvivője, Jana Michálková azt válaszolta, hogy a püspök nem fog nyilatkozni a magánlevelezéséről. A levelet ugyan Baxant csak a keresztnevével írta alá, de püspöki pecsétjével is ellátta és a hivatalos levelezőlapon küldte. A Besztercebányai Püspöki Hivatalból választ sem kaptunk. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?