A PS és a KDH kitart amellett, hogy önállóan indul

Milan Majerský

A parlamenten kívüli Progresszív Szlovákia (PS) és a KDH is önállóan indul a szeptemberi választáson. A KDH tárgytalannak tartja a választás előtt beszélni a majdani lehetséges kormánykoalícióról. A PS azzal tudja elképzelni a koalíciókötést, akivel összeegyeztethető a programja.

„A PS önállóan indul a választáson, mert tényleges stabilitást akar felkínálni a választóknak, hogy egy egységes, működő, csapatmunkára épülő pártra szavazhassanak, amely nem esik szét azután, hogy átlépi a parlamenti küszöböt, és nem okoz újabb káoszt” – közölte a TASR-rel  Radovan Choleva, a PS kommunikációs osztályának igazgatója. Hozzátette, a párt szorít az 5 százalék alatt levő pártoknak, hogy sikerüljön összefogniuk.

Milan Majerský, a KDH elnöke leszögezte, továbbra is érvényes, hogy önállóan indulnak. „A listánkon a kereszténydemokrata jelölteket egyesítettük. A konzervatív, kereszténydemokrata választók megérdemelnek egy világos beállítottságú, olvasható pártot, amely büszkén fogja képviselni őket a parlamentben, remélhetőleg minél erősebb felállásban. Ezért erős felhatalmazást kérünk a választóktól, ami mindezt lehetővé teszi” – szögezte le.

Eduard Heger volt kormányfő, a Demokrati elnöke kedden kijelentette, hogy a KDH-val és a PS-szel tudja elképzelni a koalíciós kormányzást, egy ilyen kabinet szerinte konstruktív alternatíva és a nyugalmat garantáló kormány lenne. A választáson való közös indulás lehetőségére vonatkozó kérdésre azt válaszolta, ők készen állnak, a labda a KDH térfelén pattog. Egyúttal arra figyelmeztetett, hogy szavazatok veszhetnek el a választáson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?