A pozsonyi mészárlás elkövetőjének édesapja, Juraj Krajčík nem hiszi, hogy fia magától képes lett volna gyilkolni.
A pozsonyi kettős gyilkos apja szerint a fia az áldozat, akivel a titkosszolgálat végzett
Krajčík úgy gondolja, fiát manipulálhatták a gyilkosság elkövetésével, és egyenesen áldozatként nevezte meg őt a fasiszta ĽSNS párt által működtetett online rádióban – írta a Denník N.
Krajčíknak nem tetszett az a helyzet sem, amelyben a rendőrség megtalálta fia holttestét, és olyan összeesküvés-elméleteket hozott fel, melyek szerint gyermekét kivégezték, az egész ügyért pedig a titkosszolgálat a felelős.
Az elkövető édesapja megerősítette, hogy a fegyver, amellyel a gyilkos lelőtte az áldozatokat, az övé volt, és hogy egy széfben tartotta otthon. Azt viszont, hogy fia hogyan jutott hozzá a kulcsához, nem tudja.
Krajčík szerint fiát sorozatos zaklatások érték a Bajkalská utcai iskolában, ezért mentálisan összeomlott, így átvitték a Skalická utcában található speciális intézménybe.
A gyilkos édesapja elmondta, semmilyen jel sem utalt arra, hogy gyermeke támadást tervezne; éppen a szalagavatójára készült. Krajčík a műsor végén részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és szeretteinek.
(denník n)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.