A polgármestereken vitatkozik a Szövetség

Ezúttal a polgármesterjelöltek miatt alakult ki feszültség a Szövetségben (Somogyi Tibor felvétele)
Pozsony |

A Szövetség platformjai ezúttal a polgármesterjelöltek állításán feszültek egymásnak. A Híd felelőtlenséggel, az Összefogás obstrukcióval vádolja az MKP-platform vezetőjét, Berényi Józsefet, aki szerint azonban az Összefogás az, amely valótlan információkkal próbált előnyt szerezni.

A Híd, az Összefogás, valamint az MKP helyi képviselői a Dunaszerdahelyi járásban, a közös párt, a Szövetség regionális struktúrájának megalakulását sürgetve, lezárta azokat az előkészítő tárgyalásokat, amelyeknek az volt a célja, hogy az egységes párt járási szinten is létrejöjjön. A Szövetség dunaszerdahelyi szervezete első járási konferenciájának időpontját május 13-ra tűzték ki, a küldöttek létszámát 78-ban határozták meg. A közös párt 18 tagú járási elnökségén pedig 9-6-3 arányban osztozik az MKP, a Híd és az Összefogás. Egyben döntöttek arról, hogy a Szövetség közös megyei listájának 8 járásbéli helyén az MKP 5, az Összefogás 2 és a Híd 1 jelöltet indít az őszi, Nagyszombat megyei választáson.

Az Összefogás és a Híd

Az Összefogás elnökségi tagja, Nagy József, aki várhatóan a Szövetség dunaszerdahelyi járási szervezetésének vezetésében is részt vesz majd, a döntésről szóló közleményhez egy nyilatkozatot is csatolt, amelyben arról ír, legfőbb ideje világossá tenni, kit indít a Szövetség a polgármesteri posztért egy-egy településen. Ez azonban nem történt meg. „A hónapok óta húzódó kártékony obstrukció eredménye az lehet, hogy nagyon sok helyen a Szövetség jelöltje helyett majd független vagy akár egy szlovák párt polgármestere nyeri meg a választást” – írja Nagy. Az Összefogás politikusa kérdésünkre elmondta, a Szövetség által indított polgármesterjelöltek listájáról szavaznia kellene a közös párt vezetésének, de szerinte Berényi József MKP-platform-elnök hónapok óta nem teszi lehetővé, hogy ez megtörténjen. „Az obstrukcióért Berényi a felelős” – tette hozzá az Összefogás politikusa.

Nagy elmondta, Nagyszombat megyében ispánjelöltet is mindenképpen állítanak. Ez azt jelenti, nem támogatják például a regnáló Jozef Viskupičot (OĽaNO). Hozzátette, a jelenlegi megyei alispáni tisztséget betöltő Berényi még nem jelezte, hogy a Szövetség jelöltjeként indulna megyeelnöknek.

Az Összefogás platformjának vezetője, Orosz Örs az üggyel kapcsolatban arról beszélt, a Szövetségben az elődpártok nyomán van 115 MKP-s, illetve 105 hidas polgármester és 40 olyan, akit a Híd és az MKP is támogatott. Ehhez a listához az Összefogás-platform 14 további településvezetőt toborzott. „Naszvad város és Ipolynyék nagyközség vezetője is belépett az egységpártba” – tette hozzá azzal, hogy a Szövetség sikerének kulcsai a polgármesterek. „Ezért én is felelőtlenségnek és obstrukciónak tartom, hogy a párt elnökségének hónapok óta nem sikerült elfogadnia azt a listát, amelyről már egyezség volt” – mondta, és hozzátette, az MKP-platform vezetője, Berényi utasította el a lista beterjesztését és az arról való szavazást. Ezzel együtt is bízik benne, hogy egy héten belül meg tudnak állapodni.

A polgármesterjelöltek ügyében megkerestük a Híd-platform vezetőjét, Rigó Konrádot is, aki úgy nyilatkozott, felelőtlenségnek tartja, hogy fél évvel a választás előtt a Szövetség nem tud jelölteket állítani. „Ezért a helyzetért pedig több hete Berényi József a felelős” – tette hozzá Rigó.

Berényi: Nagy a hibás

Az Összefogás és a Híd vezetői által a jelöltállítás késleltetéséért felelősnek tartott Berényi a lapunknak elmondta, valóban van hozzávetőlegesen 250 polgármester, akik automatikusan számíthatnak rá, hogy a közös párt jelöltjeiként indulhatnak az önkormányzati választáson. Elsősorban az MKP és a Híd hivatalban lévő polgármestereiről van szó, míg az Összefogás javaslatot tehetett arra, hogy ehhez a listához további településvezetők nevét adják. Berényi szerint a vita tárgyát az Összefogás által benyújtott nevek képezik. „Mindezt azért, mert Nagy József olyan polgármesterjelölteket hozott, akik nem igazolták vissza, hogy valóban az egyik platformon keresztül, a Szövetség tagjaként szeretnének indulni a választáson” – állítja Berényi. Szerinte ezzel Nagy úgy akarta elfogadtatni a listát, hogy az érintett településvezetők valójában nem vállalták, a Szövetség jelöltjei lesznek. „A listájuk valótlan volt” – tette hozzá, majd elmondta, az Összefogás a benyújtott listájáról már néhány települést vissza is vont. Berényi ugyancsak nehezményezte, hogy Nagy ragaszkodott hozzá, a Szövetség polgármesterjelöltjeinek a teljes listáját fogadják el. Mindezt annak ellenére, hogy a hozzávetőlegesen 250 fős felsorolásban csak három vitás település maradt. Berényi ezzel együtt is úgy látja, húsvétig meg tudják szavazni a három platform konszenzusa révén összeállított névsort. Rigó Konrád nyilatkozatára pedig így reagált: „A hidasok egyik életcélja, hogy kicsináljanak engem, de ez nem fog sikerülni.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?