A parlament vasárnap reggel elfogadta a Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügyi miniszter által beterjesztett, az oltottak pozitív megkülönböztetéséről szóló jogszabálymódosítás-csomagot.
A parlament elfogadta az oltottak pozitív megkülönböztetéséről szóló törvénymódosítást
![koronavírus-vakcina](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/Virus_Outbreak_Germany542558785451.jpg.jpg?itok=nf-VIBwi)
A jelenlévő 133 képviselőből 77-en támogatták, 55-en pedig ellenezték a javaslatot.
Az egészségügy-miniszter által beterjesztett módosítás lehetővé teszi, hogy a hazai járványhelyzet súlyosbodása esetén a koronavírus-fertőzés ellen beoltott személyek korlátozás nélkül járhassanak például étterembe, színházba vagy fodrászhoz. Az oltatlanoknak ehhez negatív koronavírustesztre, illetve azoknak, akik átestek a betegségen, az erről való igazolásra lesz szükségük.
Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter szombat este bejelentette, az oltatlanok számára az állam téríti majd a munkába, az iskolába és az üzletbe járáshoz szükséges koronavírustesztek árát. Emellett a tesztekért az ingázóknak sem kell majd fizetniük, az országba való belépésnél pedig az antigéntesztet is elfogadják majd. Ezeket újfent az állam biztosítja, a vizsgálatot ismét a mobil tesztelőpontokon végzik majd.
A Smer ellenzéki párt jelezte, az elfogadott módosítást az Alkotmánybíróságon támadják meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.