A parlament elfogadta a hulladéktörvény módosítását

parlament
Pozsony |

<p>A&nbsp;levegővédelmi jogszabály után a&nbsp;parlament ma elfogadta a&nbsp;környezetvédelem másik pillérét jelentő hulladéktörvényt, melynek célja a&nbsp;hulladékgazdálkodási rendszer javítása és annak elérése, hogy megérje osztályozni és újrahasznosítani a&nbsp;hulladékot Szlovákiában.</p>

 „A hulladékra vonatkozó új szabályozás mellett szólnak a számok is. Míg 2014 Szlovákiában az újrahasznosítás aránya 10 % volt, 2015-ben már elérte a 15 %-ot, 2016-ban pedig a 23 %-ot“ – mondta Sólymos László környezetvédelmi miniszter.

A törvényhozás 88 képviselő támogatásával szavazta meg a módosítást, amely átláthatóbbá, egyszerűbbé és hatékonyabbá teszi a hulladékkezelést. „Örülök, hogy a képviselők is tudatosítják a környezettel szembeni felelősségüket és támogatták azokat a változtatásokat, amelyek elősegítik a hulladék osztályozását és újrahasznosítását és ezzel visszaszorítják a lerakókon való hulladéktárolást” – jelentette ki Sólymos.

A módosítás a piaci igényekre reagál. Elsősorban mintegy 2500 kisvállalkozót szabadít meg a felesleges adminisztrációtól. Kevesebb kötelezettségük lesz azoknak a vállalkozóknak, akik kevesebb, mint 100 kg csomagolóanyagot illetve nem csomagolóanyag-jellegű terméket hoznak forgalomba. Elegendő lesz egyszer regisztrálniuk és nyilvántartást vezetniük.

Egyúttal átláthatóbbá is válik a rendszer. A gyártók gyakran kifogásolták, hogy nem látnak bele a gyártói felelősségvállalási szervezet (organizácia zodpovednosti výrobcov) gazdálkodásába. A módosítás ezért szigorítja a szervezetek ellenőrzését az állam a gyártók részéről is.

Változások állnak be az építési törmelék terén is. A települések eldönthetik majd, hogy az építési törmelék pontos mennyisége után fizetik az illetéket, vagy átalányösszeget vezetnek be. Az önkormányzatok azt a rendszert választhatják, amely a lakosoknak jobban megfelel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?