A népességfogyásra is megoldást jelenthet

Pozsony. A mesterséges megtermékenyítés is megállíthatja vagy csökkentheti az európai népességfogyást, állítja Basil Tarlatzis az Európai Reprodukciós és Embriológiai Társaság (ESHRE) igazgatója. Ennek köszönhetően akár 3-4 százalékkal is nőhet a születések száma.

Pozsony. A mesterséges megtermékenyítés is megállíthatja vagy csökkentheti az európai népességfogyást, állítja Basil Tarlatzis az Európai Reprodukciós és Embriológiai Társaság (ESHRE) igazgatója. Ennek köszönhetően akár 3-4 százalékkal is nőhet a születések száma. Az Európai Unió az egyes tagországokra bízza ennek szabályozását, így a vonatkozó előírások az egyes országokban eltérőek: van ahol az általános egészségbiztosítás fedezi ennek költségeit, más országokban azonban törvények tiltják a fogamzásnak ezt a módját.

Tarlatzis szerint ez úgynevezett reprodukciós turisztikát idézhet elő, mivel a gyermektelen párok sok esetben mindent elkövetnek azért, hogy gyermekük születhessen. Az orvostudomány az esetek többségében ezt már lehetővé teszi, a nehézségeket elsősorban a pénzügyi lehetőségek és a törvénykezés okozza. Szlovákiában elsősorban anyagi akadályai vannak a mesterséges megtermékenyítésnek, mindössze négy olyan központ létezik, ahol ezt el tudják végezni, és sokszor 2-4 évet is várniuk kell a jelentkezőknek.

A statisztikai adatok szerint a párok 15 százaléka terméketlen, Szlovákiában ez mintegy 100 ezer embert jelent. A vonatkozó szlovák szabályozás az egészségügyi reform kapcsán éppen átalakulóban van, egyelőre nem világos, hogy a mesterséges megtermékenyítés költségeit vagy annak egy részét továbbra is tartalmazza-e az általános egészségbiztosítás. A fővárosban tartott kétnapos konferencia a mesterséges megtermékenyítés szakmai problémái mellett foglalkozott az uniós tagországok jogharmonizációjával is. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?