A NAKA ismét eljárást indított a Szlovák Nemzeti Bank elnöke ellen

Peter Kažimír

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) vesztegetéssel gyanúsítja Peter Kažimírt, a Szlovák Nemzeti Bank elnökét.

A Denník N információi szerint Kažimír ellen ugyanabban az ügyben indult eljárás, amellyel kapcsolatban Maroš Žilinka főügyész a 363-as paragrafusra hivatkozva egyszer már megszüntette az eljárást.

A gyanú szerint Kažimír a bűntettet a Fico-kormány vezetése alatt, pénzügyminiszterként követte el. Ellene vallott František Imrecze, a pénzügyőrség volt vezetője, aki ellen több ügyben is eljárás folyik, és együttműködik a rendőrséggel. Vallomása szerint Kažimír közvetítő szerepet töltött be, és egy borítókét adott át neki, benne 48 ezer euróval.

Kažimír ellen először 2021 októberében indult eljárás, akkor tagadta bűnösségét. 

Az ügynek ebben a szakaszában a rendőrség nem ad további tájékoztatást. „A nyomozás folyamatban van” – mondta Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság munkatársa.

Ondrej Mularčík, a gyanúsított jogi képviselője közölte, ügyfele most sem érzi magát bűnösnek, és panaszt fog tenni. „Úgy tekintjük, hogy semmibe vették a főügyész határozatát, aki eltörölte az eredeti büntetőeljárást” – mondta Kažimír ügyvédje, és hozzátette, a gyanú ugyanazon alapul, mint egy évvel ezelőtt. „Az elnök úr nem érzi bűnösnek magát, panaszt fog tenni a határozat ellen” – tette hozzá Mularčík.

(Denník N, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!