<p>A Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának támogatási keretéből az itt élő nemzeti kisebbségek kultúrájuk támogatására a tavalyi évhez képest 420-ezer euróval kevesebbet kapnak – hívja fel a figyelmet A. Nagy László volt kisebbségi kormánybiztos.</p>
A. Nagy László: A szlovák kormány folytatja az érzéketlen bánásmódját a nemzeti kisebbségekkel szemben
Pozsony |
A nemzeti kisebbségek között a kormány kisebb pénzösszeget oszt szét: míg tavalyi 4 250 000 euró volt, idén ez az összeg 3 829 250 euró. Az egykori kisebbségügyi kormánybiztos A. Nagy László szerint, ez egy következő bizonyítéka annak, hogy a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségeket, főként a magyarokat és ruszinokat, akik az itt élő nemzeti kisebbségek legnagyobb százalékát alkotják, ismét megkárosítják. Ismételten megmutatkozott a szlovák kormány arrogáns magatartása, amely a nemzeti kisebbségek politikájában érzéketlen lépéseket hajt végre”, nyilatkozta A. Nagy László. Véleménye szerint a főképp magyar és ruszin nemzeti kisebbségek helyzetét az a tény is megnehezíti, hogy a kisebbségek kultúrájának támogatására szánt pénzösszeget egy új modell alapján osztják szét. Ezt novemberben fogadta el a kormány kisebbségi és etnikai csoportok bizottsága, a magyarok és ruszinok akarata ellenére. „Az új modell igazságtalan, a kormány a legnagyobb számban élő szlovákiai nemzeti kisebbségek ellen tesz lépéseket”, magyarázta A. Nagy László. „A Híd továbbra is minden lehetséges eszközzel – beleszámítva az interpellációkat – figyelmeztetni fogja a szlovák kormányt a nemzeti kisebbségekkel szembeni érzéketlen bánásmódjára”, tette hozzá A. Nagy László. A szlovák kormány Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Megbízottja Hivatalának internetes oldala alapján a legnagyobb számú nemzeti kisebbség, tehát a magyar kapja a legmagasabb támogatást, azaz 1 983 057 eurót. A ruszinok 263 482, a romák 634 109, a csehek 206 024, az ukránok 108 142, a németek 96 604, a lengyelek 62 060, a zsidók 55 547, az oroszok 51 270, a horvátok 49 375 és a bolgárok 34 215 eurót kapnak. Támogatásért pályázhat még továbbá a morva kisebbség 27 908 és a szerb kisebbség is 27 703 euróért. A kisebbségügyi biztos hivatala a többségi nemzet valamint a kisebbségek és etnikai csoportok közötti párbeszédre 229 755 eurót hagyott jóvá.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.