A művész ajándéka Esztergomnak

Az ember belép a Bazilikába és a lélegzete is eláll. Hatalmas, lenyűgöző, erős. Az ember megáll a templom karzatán, s amikor felzúg az orgona hangja átöblíti, kimossa a lelket, a mélyebb akkordok rezgése a testbe hatol.

Baróti István huszonkilenc éve az Esztergomi Főszékesegyház kántora. A kitűnő orgonista és zenetanár születésnapja éppen nemzeti ünnepünkre, október 23-ára esik. Ötödik éve ad koncertet ezen a napon, mint mondja, ez az ő ajándéka Esztergomnak. A hangverseny előtti gyakorlásból fáradtan áll fel az orgona mellől.

Fizikailag is megterhelő az orgonálás?

Hogyne, egy-egy darab alatt annyi munkát végzek, mintha egy kilométert helyben futottam volna. Fárasztó, annál is inkább, mert a törött lábamat másodszor is meg kellett operálni.

Az orgona felújítása még nem fejeződött be. Hol tartanak a munkálatok?

A második világháborúban szinte teljesen elpusztult a hangszer. Csupán egy sípcsoport őrzi az eredeti hangot, mely Liszt Ferenc Esztergomi miséjének bemutatóján szólalt meg 1856-ban a zenekar mellett. Én majd’ harminc éve vagyok együtt az orgonával, az újjáépítése folyamatosan és nagyon lassan zajlik. Mostanra körülbelül a fele van készen és gyanítom, nem fogom megérni, hogy teljes eredeti hangzásában megszólaltathassam.

Nincs anyagi támogatás?

Ez a pontos megfogalmazás. Nem szeretném boncolgatni, hogy kinek és mennyit kellene ráfordítania. Az orgona a főtemplom hangszere, amennyire erejéből telik, építteti a hiányosságokat. Először a hatvanas években találkoztam az orgonával. Létrán felmentem az emeleti részbe, az orgona testébe. Egy csomó megrongált, elgörbült sípot láttam. Úgy festett, mint egy megtépázott erdő.

Azelőtt láttam már jó néhány orgonát, de itt nem ismertem ki magam. Teljesen lenyűgözött, megfogott. Próbáltam feltérképezni az egészet, a sípok eredeti méretét megállapítani. Szakirodalom segítségével a 80-as évek végére jutottam el oda, hogy megkezdhettem az orgona újjáépítését. Itt hallható az ország legnagyobb orgonasípja és reménykedem, hogy egyszer elmúlnak a nehézségek és teljességében megszólalhat a hangszer.

Jövőre tölti a bazilika falai között a harmincadik évet. Meddig vállalja ezt a hivatást?

Ameddig bírom, erővel és lélekkel, amíg az orgona nem talál új kántorra. Összesűrítve ezt a harminc évet, kevésnek érzem az orgonálással töltött időt. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de nekem csak heti egyetlen egyszer, három órára engedélyezett a hangszer használata. Egyébként az orgona pihen.

Más orgonán játszik, vagy koncertezik itthon és külföldön?

Nem koncertezem, abból nem lehet megélni. Ilyen egyszerű. Tenném, de az orgonahangversenyek kultúrája, ki ne mondjam, hol tart jelenleg. Nincs szervező, nincs szponzor, aki lebonyolítana, és anyagilag támogatna egy ilyen eseményt. Ma az „elsöprő sikerek” korát éljük, először minden nagyszerű és csodálatos, majd szétpukkan a csodánk, mint egy szappanbuborék. Nem az értéket keresik az emberek, és nem is látják meg, elvakítja őket a szenzáció. Ha sor kerülne egy öt napos orgonafesztiválra itt a bazilikában, az első alkalommal eljönnének és éljeneznének az emberek. Aztán lecsengene, az ötödik napon már konganának a padsorok. ĺgy hát tanítok, egyszerre három helyen.

Volt tanítványai között olyan tehetségek is vannak, mint Varnus Xavér...

Xavér előbb kezdte magát propagálni, mintsem személyisége, tehetsége kiforrott volna. Jó orgonistának tartom, bár pont ő az, aki előadásmódjával segíti ezt a szenzációhajhász felfogást. Bach zenéje komoly, s a komolyzenét nem lehet elkomolytalankodni. Lehet, hogy egy-egy alkalommal közelebb húzza a hallgatót ehhez a világhoz, de más értelem olvasható ki a hangokból, nem azt adja vissza, amit a zeneszerző mondani akart.

Milyen emlékek fűzik Esztergomhoz?

Első emlékem a Bazilika felszentelésének 100. évfordulójához kötődik. Tizenhét évesen hallgattam meg Liszt Esztergomi miséjét. Heves szívverést kaptam, hihetetlen erővel hatott rám akkor a zene. Ugyanezt a szívdobogást és mély megtiszteltetést éreztem, amikor jó néhány évvel később én állhattam a karmesteri dobogón és vezényeltem az Esztergomi misét. Leírhatatlan élmény volt.

A hangversenyen Bach, Messiaen és Liszt műveit ajándékozta a városnak az orgonista. Utolsó tételként Liszt Ferenc: „A tárgyaknak is vannak könnyeik” című művét játszotta az alább idézett bevezetővel: „Egy orgonát hallunk majd, mely siratja önmagát. Egy félig újjáépült hangszerek királynőjét, mert úgy tűnik, építése abbamarad.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?