Közélet

A munkáltatók és üzemeltetők elkérhetik a tanúsítványt a negatív tesztről

Pozsony | A különféle létesítmények üzemeltetői felhatalmazást kapnak, hogy elkérjék a negatív teszteredményt igazoló tanúsítványt vagy a kivételes helyzetet igazoló dokumentumot, és ebbe beletekintsenek – tájékoztatott Daša Račková, a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szóvivője csütörtökön. Az erről szóló rendelet január 27-én reggel 5 órától február 2-ig lesz hatályban.
TASR

2021. január 21. 19:45

antigéntesztelés
- TASR-felvétel

A rendelet értelmében a munkáltatók is csak azokat az alkalmazottakat engedhetik be a munkahelyükre, akik fel tudnak mutatni olyan negatív PCR- vagy antigéntesztet, amelyet január 18. után végeztek el. Az üzemeltetőknek és a munkáltatóknak a létesítmény minden bejáratára, jól látható módon ki kell függeszteniük egy közleményt arról, hogy tilos a belépés, kivéve azoknak, akik ezen rendelet alapján kivételt élveznek.

Nem kell tesztet felmutatniuk például azoknak, akik már átestek a Covid-19 betegségen, és rendelkeznek egy három hónapnál nem régebbi igazolással, illetve akik esetében 2020. november 2. és 2021. január 17. között diagnosztizálták a kórt. Kivételt fognak élvezni azok is, akik már mindkét oltást megkapták a Covid-19 betegség ellen, és a vakcina beadása óta eltelt legalább 14 nap. Nem kérhetnek tesztek az autistáktól, az immunhiányos betegségben szenvedőktől és az onkológiai páciensektől sem.

Kivételt kapnak azok a személyek is, akik január 18. és 26. között karanténban vannak, és emiatt nem teszteltethetik le magukat. A létesítményekbe való belépéskor nem fognak tesztet kérni a tíz év alatti gyerekektől és a 65 év feletti idősektől sem.

Január 27. után bizonyos esetekben, például létfontosságú árucikkek megvásárlása céljából teszt nélkül is elhagyhatjuk majd a lakóhelyünket. Ezeket a lakóhelyünkhöz legközelebbi kisboltban, gyógyszertárban vagy drogériában kell beszerezni. Teszt nélkül lehet majd menni kórházba és orvoshoz is, akár egy hozzátartozó kísérőjeként is. A hozzátartozóikról gondoskodók szintén kivételt fognak élvezni. Teszt nélkül részt lehet majd venni közeli hozzátartozók temetésén, esküvőjén vagy keresztelőjén is.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Balról jobbra: Gyimesi György (OĽaNO), parlamenti képviselő, Forró Kisztián, az MKP elnöke, Berényi József, az MKP alelnöke. Fotó: Somogyi Tibor

MKP és Gyimesi: Klus kérjen bocsánatot a kaukázusi párhuzamért

Zuzana Čaputová

Čaputová javasolt néhány válságkezelő intézkedést a nők megsegítésére

Vadas fürdő: májusban már nyitnának

Vadas fürdő: májusban már nyitnának

caputova

Čaputová reméli, hogy a kormány önreflexiót fog gyakorolni

Hangos dudálással és forgalomlassítással tiltakoztak Vágsellyén

VIDEÓ + GALÉRIA: Hangos dudálással és forgalomlassítással tiltakoztak Vágsellyén

érsekújvár

Készülhetnek a playoff-selejtezőre az érsekújvári hokisok

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.