A múlt héten elkezdték a Fő utcai korzó felújítását

A Fő utca felújításának előkészítő munkálata miatt az ünnepek után út- és utcarészek lezárásával is számolhatunk, s ez kihatással lesz a forgalomra és az üzletek működésére is.

A Fő utca felújításának előkészítő munkálata miatt az ünnepek után út- és utcarészek lezárásával is számolhatunk, s ez kihatással lesz a forgalomra és az üzletek működésére is.

Miroslav Šafranko, a város főépítésze arról tájékoztatta lapunkat: az előkészítő munkák a szerződés értelmében december elsején megkezdődtek, ám ez érdemben nem befolyásolja, hogy a felújítás olcsóbbik, mintegy tizenötmillió koronás változatát, vagy a költségesebb, a gazdasági minisztériumtól várt, uniós pályázati pénzzel is számoló verziót valósítják-e meg. Ha nem nyernék meg a pályázatot, akkor a kisebb beruházás valósul meg, ebből kimarad a szökőkút, és a közvilágítást is egyszerűbb formában újítják fel. A járda- és útburkolatokat viszont mindkét esetben korszerűsítik, miként a csatornázást is. Múlt héten hétfőn a város és az Állami Útkezelőség – egyelőre csak szóbeli – ígéretet kapott a közlekedési tárcától arra, hogy a vonatkozó útszakaszokon legkésőbb december végéig megtörténik a tulajdoncsere. Miroslav Šafranko kifejtette: a lakosokat és a vállalkozókat ugyan nem értesítették, de a Zahovay hotel előtti parkoló, a komp melletti parkoló és a buszmegálló melletti parkoló továbbra is rendelkezésükre áll, egyelőre csak a fő utcai parkolót bontják. A képviselő-testületet sem értesítették, ám a főépítész úgy fogalmazott: a decemberi kezdés előttük sem volt titok, hiszen a korzóra a beruházás a 2004-es évre jóvá van hagyva. A főépítész cáfolta azokat a véleményeket is, melyek szerint az új korzó működési rendjéről, az üzletek ellátási rendszeréről nem egyeztettek a vállalkozókkal, üzlettulajdonosokkal. – Ez így nem igaz, hiszen a 2002-es tavaszi nyilvános fórumon is felhívtuk a vállalkozók figyelmét, hogy adjanak be javaslatokat, észrevételeket, de azóta sem kaptunk választ. Másodszor pedig a Fő utcai vállalkozókat hívtuk össze az ügyben, ők azt mondták, hogy petíciót adnak be a korzó miatt, ám ezt a petíciót a városháza a mai napig sem kapta meg. Az utca elkészültéig mi továbbra is szívesen fogadunk minden javaslatot, indítványt, elképzelést, ám a tárgyaláshoz két fél kell – mondta a főépítész. Utcalezárásra és forgalomkorlátozásra leghamarabb január 1. és 15. között kerül sor, sok függ majd attól is, a közlekedési minisztérium tartja-e majd ígéretét a december végi tulajdoncsere jóváhagyásáról. A tervek szerint a jövő év június negyedikéig tartana a felújítás, s a kész korzó természetesen végleg lezárva maradna a forgalom elől. – A lezárások idejéről, a forgalomkorlátozásról idejében tájékoztatjuk majd a lakosokat a helyi és regionális médiában is, s a Fő utcai áruellátást is biztosítjuk – ígérte meg a főmérnök. Ha a költségesebb változatot valósítják meg, akkor az mintegy 60 millióba fog kerülni, ebből a már említett pályázaton 44 milliót szeretnének megnyerni. Szeptember hatodikán adták be a projektet a gazdasági minisztériumba, s Hogenbuch Endre szakreferens szerint minden alapfeltételt teljesítettek, építkezési engedély is van. Mivel az utóbbi időben már azt lehetett hallani: a város valószínűleg megnyeri a célösszeget, felhívtuk a tárcát. Pomothy László államtitkár viszont kedden csak annyit közölt lapunkkal: a pályázatokat jelenleg egy belső szakbizottság ellenőrzi újra, s ha ez a felügyeleti szerv az összes feltételt rendben találja, akkor várhatóan december huszadika után kihirdetik a nyerteseket, az eredményt, és az interneten is közzéteszik a listát. A főépítész elmondta: mivel szeptemberben adták be a pályázatot, ezért számoltak azzal, hogy október 15-ig, vagy a Simon–Júda végéig nem kapnak választ az eredményről, ugyanakkor az előkészítő munkákat nem halaszthatták a következő évre, mert a kivitelezési ütemtervet a szerződés értelmében tartani kell. Ján Oravec polgármester hetekkel ezelőtt arról is tájékoztatta az Új Szót: ha nem nyernének, akkor marad az olcsóbb megoldás, saját pénzből, de a korzót a következő nyári szezonig mindenképp felújítják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?