A Malina Hedvig-ügy - Kronológia

<p>A szlovák főügyészség szerdán Zsák Malina Hedvig ellen az ügyében illetékes nyitrai járásbíróságon vádemelési eljárást kezdeményezett hamis tanúzás és hamis eskütétel miatt. 2007-ben indítottak eljárást ellene, mert megveretése ügyében a szlovák rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy azt a nő vallotta - az MTVA összefoglalója</p>

2006. augusztus 25. - Nyitrán megverték a magyar nemzetiségű egyetemista Malina Hedviget, állítása szerint azért, mert magyarul beszélt az utcán. A lány blúzára magyarellenes jelszavakat írtak, idegen kéztől származó sérüléseit orvosi látlelet igazolta. A rendőrség nagy erőkkel indított nyomozást, de annak lendülete gyorsan alábbhagyott, sőt szeptember 4-én Robert Kaliňák szlovák belügyminiszter a parlamentben kétségbe vonta az incidens etnikai jellegét. 2006. szeptember 12. - Robert Fico szlovák miniszterelnök és Robert Kaliňák belügyminiszter pozsonyi sajtótájékoztatójukon már azzal vádolták meg Malina Hedviget, hogy "színlelte" megveretését, a támadást maga találta ki, mert félt vizsgájától, és ártani akart Szlovákiának. Az általuk felhozott bizonyítékokról később kiderült, hogy nem szerepeltek a kihallgatási jegyzőkönyvben, illetve a lány sérüléseit kétségbe vonó orvosi szakvélemény tíz nappal az eset után készült. A szlovák rendőrség ezután megszüntette a nyomozást az ügyben, Malina Hedvig panaszát október 18-án elutasította a nyitrai járási ügyészség. 2006. november 30. - A szlovák rendőrség büntetőeljárást indított Malina Hedvig ellen, akit meg nem nevezett személyek "hamis tanúvallomás és hamis eskü" gyanúja miatt jelentettek fel. A feljelentők egyike később öngyilkos lett, a másikról kiderült, hogy korábban a szlovák titkosszolgálat (SIS) tisztje volt. 2007. május 14. - A szlovák rendőrség vádemelést indítványozott hamis tanúzás és hamis eskü, a hatóság megtévesztésének gyanúja miatt a lány ellen. 2007. június 19. - Egy nyitrai férfi azt állította, hogy ismeri azt az embert és családját, aki feltételezések szerint nemzetiségi indítékokból megverte a magyar egytemistát. A szlovák rendőrség ezután is úgy nyilatkozott, hogy nem tartják indokoltnak a lezárt nyomozás újraindítását. Ján Packa országos rendőrfőkapitány annyit elismert: elképzelhető, hogy Malina Hedviget mégis megverték, de a cselekmény nem úgy és nem azért történt, ahogy a lány elmondta. 2007. augusztus 21. - Egy volt magas rangú szlovák rendőrtiszt feljelentette Robert Fico kormányfőt, Robert Kaliňák belügyminisztert és Ján Packa országos rendőrfőkapitányt annak gyanúja miatt, hogy az ügyben visszaéltek a hatalmukkal. 2007. szeptember 13. - A szlovák legfőbb ügyész, Dobroslav Trnka vette át nyomozást az ügyben, majd 24-én leváltotta az eljárásban addig eljáró nyomozókat és ügyészeket. Helyettük öttagú nyomozócsoportot nevezett ki, amelynek feladata a mulasztások pótlása és a nyomozati anyagban található ellentmondások kiküszöbölése volt. 2010. május 17. - A Malina Hedviget hosszú ideig kezelő szlovák pszichiáter nyílt levélben közölte: a lány nem hazudott, amikor azt állította, hogy megverték. A szakember Robert Kaliňák belügyminiszter néhány nappal korábbi nyilatkozatára reagált, amelyben a politikus ismételten azt állította: a lány kitalálta az egész történetet, az ügy le van zárva. 2011 májusában elkészült az új orvosi jelentés az ügyben, ugyanis a korábbitól az abban feltüntetett konzultánsok egy része hamisítások sorozata miatt elhatárolódott. Az új jelentést is az előzőt jegyző szlovák professzor készítette, és az még terhelőbb volt a lányra nézve, ugyanis azt állította, hogy senki sem verte meg, sérülései korábbról származnak. 2010. december 8. - Rudolf Chmel, az új, Iveta Radičová vezette szlovák kormány emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettese az emberi jogok napja alkalmából tett nyilatkozatában megkövette Malina Hedviget.  2011. május 26. - Žák Malina Hedvig, aki időközben férjhez ment és gyermekeket szült, becsületsértésért feljelentette Robert Kaliňák korábbi szlovák belügyminisztert, aki egy interjúban "beteges hazudozónak" nevezte. 2011. szeptember 28. - Az Új Szó című pozsonyi napilap értesülése szerint a szlovák kormány elismerte, hogy az egykori diáklány emberi és állampolgári jogai sérültek, mivel a hatóságok nem vizsgálták ki megtámadásának körülményeit. A lap értesülései szerint a kormány Malina Hedvig az Európai Emberi Jogi Bíróságához 2007-ben benyújtott panaszának befogadása után tette ezt meg. 2011. október 4. - Dobroslav Trnka szlovák főügyészhelyettes azt mondta, hogy véglegesen lezárult az eset kivizsgálása, s már csak a bírósági szakértő kihallgatása van hátra. 2011. október 8. - Schmitt Pál köztársasági elnök Budapesten folytatott megbeszélést Ivan Gašparovič szlovák államfővel. Az üggyel kapcsolatban a magyar államfő kifejezte reményét, hogy a szlovák kormány bocsánatkérésével lezárulhat a mintegy négy éve húzódó per, jóllehet az ügyészség még nem mentette fel a hamis tanúzás vádja alól. 2011. október 27. - Pozsonyban kihallgatták Peter Labaš orvos szakértőt. A pozsonyi orvosi kar dékánja szakvéleményében arra a következtésre jutott, hogy a diáklányt nem támadták meg, sérülései korábbi eredetűek voltak, az ajkát pedig maga harapta meg. 2012. január 16. - A szlovák kormány sajtónyilatkozatban sajnálatát fejezte ki és elismerte, hogy kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a magyar nő elleni eljárásban tiszteletben tartották-e a panaszosnak az általános emberi jogok chartája biztosította jogait. A megállapodást jóváhagyta a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság is. 2012. február 9. - A Legfőbb Ügyészség hamis tanúzás gyanújával azonban folytatta az eljárást a nő ellen, májusban pszichiátriai vizsgálatra idézte be, hogy felmérjék elmeállapotát. A vizsgálaton megjelent ugyan, de nem állt szóba a pszichiáterrel. Ezért a főügyészség pszichiátriai intézeti kivizsgálását rendelte el, amit végül 2012 szeptemberében a nyitrai kerületi bíróság jogerősen elutasított.  2013. november 5. - Az ügyész új hatósági orvos szakértői jelentés elkészítését rendelte el, mert nem tekintette hitelesnek az előzőt, amely arról szólt, hogy a verés nem történt meg, sérüléseket az egykori diáklány önmagának okozta. Decemberben pszichiátriai vizsgálaton is megjelent, de az nem hozott érdemi eredményt.  2014. január 9. - Az ügyben újabb orvos szakértői jelentés született, amely szerint - a korábbi orvosi véleményhez hasonlóan - valószínűtlen, hogy a támadás úgy történt, ahogy azt 2006-ban a volt diáklány állította. Megállapították, hogy nem voltak rajta zúzódások, kék foltok, daganatok és ha mégis, akkor már legalább egy nappal korábbi eredetűek voltak. 2014. január 23. - A szlovák főügyészség lezárta a Žák Malina Hedvig ellen hamis tanúzás gyanúja miatt indított vizsgálatot, hogy vádemelési eljárást kezdeményezzen ellene. 2014. február 11. - A 2003 végén magyar állampolgárságot felvett Žák Malina Hedvig családjával együtt Győrbe költözött. Úgy nyilatkozott, hogy nem az ellene folyó eljárás és esetleges per elől akar menekülni, csak gyermekeit akarja megóvni az őt érő zaklatástól.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?