Majomhimlő veszélye miatt figyelmeztetik a külföldre utazókat

ds

A majomhimlő első európai esetét május 7-én jegyezték fel az Egyesült Királyságban, azóta a vírus más országokba is átterjedt, legutóbb pedig több, a szlovákiai lakosok által kedvelt nyári üdülőközpontban is megerősítették.

A majomhimlő egy ritka vírusos fertőzés, ami hasonló a fekete himlőhöz, de enyhébb a lefolyása. „A megbetegedéshez hosszabb és intenzívebb kontaktusra van szükség egy fertőzött személlyel. A lappangási idő legyakrabban hattól 16 napig terjed, de akár 21 napra is kitolódhat” – mondta Júlia Adamčíková, a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) munkatársa. A külföldi szakértők, akik a majomhimlő európai megjelenését vizsgálják úgy vélik, hogy a vírus főleg szexuális úton terjedt el.

A betegség tünetei a kezdetekkor az influenzára hasonlítanak. A majomhimlő elsősorban lázzal, fáradtsággal, izomfájdalommal, hidegrázással és a nyirokcsomók megnagyobodásával jelentkezik. „Általában a láz megjelenését követő 1-5 napon belül következnek a kiütések, amelyek gyakran az arcon jelennek meg, majd átterjednek a test más részeire, beleértve a kezeket, lábakat és a nemi szerveket" – tette hozzá Eva Chmelanová az ÚVZ-től.

A kiütések vörös foltokkal kezdődnek, amelyek pattanássá alakulnak, később tiszta vagy gennyes folyadékkal telnek meg, majd heg képződik. Miután a heg leesik, az illető nem fertőz tovább, a tünetek általában 2-4 héten belül megszűnnek.

Védett lehet az, aki már elkapta a bárányhimlőt? Mire figyelmeztetik az utazókat? Válasz a galériában!

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?