A LOZ közzétette memorandumjavaslatát

Pozsony |

<p>Az orvosszakszervezet (LOZ) is javaslatot tett a kormánnyal kötendő memorandumra. A kormány javaslatától több mint tíz, főként technikai jellegű részletkérdésben tér el. A legnagyobb ellentét a béremelés mértékében van.</p>

Míg az orvosok azt követelik, hogy bérük 2012 januárjától - végzettségüktől és szakmai gyakorlatuktól függően - a nemzetgazdasági átlagbér 1,25-2,5-szöröse legyen. A kormány más szorzót tart elfogadhatónak: 1,17-1,73. Szlovákiában tavaly 769 euró volt az átlagfizetés.

Az orvosok 2013-tól újabb fizetésemelést követelnek, a kért szorzó 1,5-3.

A LOZ képviselői annak szavatolását is kérték a kormánytól, hogy a béremelésről szóló kitétel még decemberben az orvosok szerződésébe kerüljön. A LOZ nem fogadja el azt az érvelést, hogy erre nincs pénze az államnak, mert a kórházigazgatók egy hónappal ezelőtt akár 900 eurós emelést is kilátásba helyeztek azoknak, akik készek visszavonni a felmondásukat. "Tehát ne mondják, hogy nincs erre pénz. Ez nem igaz" - olvasható a tiltakozók állásfoglalásában, a LOZ honlapján.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?