A Legfelsőbb Bíróság bírójának fizetéscsökkentését kérvényezte Kolíková

Mária Kolíková
Pozsony |

Az igazságügyi tárcavezető a Legfelsőbb Bíróság kulcsfontosságú bírója, Martin P. funkcionális illetményének tíz százalékkal történő csökkentését kérte, méghozzá három hónapos időtartamra.

Az igazságügyi minisztérium sajtóosztályának munkatársa, Peter Bubla a TASR hírügynökségnek megerősítette, az üggyel kapcsolatos szóbeli tárgyalásra június 2-án kerül sor a Szlovák Köztársaság Legfelsőbb Bíróságán (NSS).

Mária Kolíková (SaS) igazságügyi miniszter azzal érvelt, hogy a bíró nem tartotta tiszteletben az Alkotmánybíróság jogi véleményét, amikor 2020 februárjában újfent elutasította a fellebbezést.

„Úgy gondoljuk, bírói feladatainak gyakorlása során veszélyeztette a bíróság pártatlan és tisztességes ítélkezésébe vetett bizalmat” – magyarázta Bubla, aki egyúttal hozzátette, Martin P. megsértette a bírákról szóló törvény egyik rendelkezését, amely szerint a „bíró köteles lelkiismeretesen ellátni feladatát, és a rábízott ügyekben indokolatlan késedelem nélkül, zökkenőmentesen eljárni”.

Az igazságügyi miniszter még 2021 márciusában nyújtotta be a fegyelmi beadványt.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?