A lakosság 61%-a támogatja az állam és az egyházak szétválasztását

A lakosság 61%-a támogatja az állam és az egyházak szétválasztását – derült ki az NMS Market Research Slovakia online felmérésből. Az egyházak és vallási közösségek jelenlegi támogatásával az állami költségvetésből a megkérdezettek szűk ötöde ért egyet.

Az állam és az egyház szétválasztását főleg a férfiak támogatják (66%), valamint a 65 évnél idősebbek (71%), a középiskolai végzettségűek (64%) és a diplomások (71%), továbbá a pozsonyiak (Bratislava) (70%). Ezzel ellentétes a véleménye a megkérdezettek 26%-ának, 13%-nyian pedig nem tudtak vagy nem akartak véleményt nyilvánítani.

A felmérés során arra is rákérdeztek, mi lenne az egyházak támogatásának legmegfelelőbb módja. „A jelenlegi modellt, vagyis a költségvetésből történő közvetlen finanszírozást a népszámláláson magukat az egyházhoz tartozóknak vallók száma alapján a megkérdezettek 19%-a tartaná fenn, többségük a KDH szimpatizánsa” – derült ki a közvélemény-kutatásból.

Az egyházak nonprofit szervezetek közé sorolását, melyeket évente adójuk 2%-val támogathatnak az emberek, a lakosság 20%-a támogatja. A külön egyházi adó bevezetését 18% helyeselné.

Az egyház pozitív társadalmi szerepét a többség az élet olyan meghatározó eseményeinél látja, mint a gyerek születése, a házasságkötés, a temetés (53%), szinte ugyanennyien (51%) a jótékonykodásban is, 40 százaléknyian a gondozói szolgálatban vagy a lelki segítségnyújtásban.

Az egyház fellépését negatívan ítéli meg a lakosság egy része elsősorban az emberi jogokkal kapcsolatos kérdésekben. A legtöbben (41%) a szexuális kisebbségekkel kapcsolatos társadalmi párbeszéd befolyásolását tartja ilyennek, továbbá negatívan ítéli meg 39% a reprodukciós jogokról szóló vita befolyásolását, 33%-nyian a nők jogaival kapcsolatos kérdésekben vélekednek így az egyházról.

A felmérést január 17-e és 22-e között végezték 1000 megkérdezett bevonásával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?