A Középiskolák Diáktanácsa (ŠRSŠ) egyetért a mobiltelefonok általános tilalmának bevezetésével az alapiskolák alsó tagozatán. A középiskolákban nem látja szükségesnek az általános tilalmat – tájékoztatott Viliam Dominik Ďuraš, az ŠRSŠ elnöke.
A Középiskolák Diáktanácsa egyetért a mobil betiltásával az alsó tagozaton
Ďuraš tájékoztatása szerint a diáktanács nem látja szükségét a középiskolai általános tiltásnak, az indoklás szerint például azért, mert a középiskolások zöme többnyire elég érett ahhoz, hogy megfelelően tudja használni az iskolában a mobiltelefont, és felelősségteljesen tudják használni a készüléket a tanulás során. A technológia hatékony és megfelelő használatát szerintük meg kell tanulni, hogy később, amikor már dolgozni fognak, megfelelően tudják használni a mobiltechnológiát.
„Minden iskolának megvannak az igényei és a sajátosságai, ezért a mobileszközök használatáról szóló döntést az iskola vezetésének kell meghoznia, és figyelembe kell venni a tanulók körülményeit és egyéni igényeit” – szögezte le ŠRSŠ.
A diáktanács közölte, Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszterrel is beszélni fognak a mobiltelefonok használatáról.
Az alapiskolák első, második és harmadik osztályában teljesen megtiltanák a gyerekeknek a mobiltelefonok használatát az iskola területén. A negyedik osztálytól kivételt tehetnek, ha a tanterv (ŠVP) szükségessé teszi a mobiltelefon használatát. Hatodiktól használható a mobil, ha a tanterv előírja, vagy ha a pedagógus kivételt tesz – mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón Tomáš Drucker oktatási miniszter.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.