Közélet

A kormányülésen ma dönthetnek a fuvarozók követeléseiről

Több kilométeres torlódások alakultak ki tegnap azokon a határátkelőkön, amelyeket tegnap blokád alá vett a fuvarozókat tömörítő UNAS érdekszervezet.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2020. január 29. 09:00

fuvarozók
- TASR-felvétel

A rendőrség keddi tájékoztatása szerint a fuvarozók a Kúty–Brodské és a Dunacsún–Rajka határátkelőkön akadályozták a teherforgalmat, újra tüntettek azonban a fontos közúti csomópontnak számító Rózsahegyen is.

A bejelentett 8 óra helyett valamivel később megjelentek a sztrájkoló fuvarozók a szlovák–magyar határon, az ipolysági határátkelőnél is. A teherfuvarozók hangsúlyozták: az átkelőket csak a teherforgalom előtt zárták le, a személyautók és a mentőautók szabadon átkelhettek.

Peter Pellegrini kormányfő tegnap jelezte: nem érti az UNAS képviselőinek az ultimatív viselkedését, akik anélkül támasztanak feltételeket a kormánnyal szemben, hogy meglenne bennük a hajlandóság az egyezségre. „Semmilyen komoly okot nem látok arra, hogy az UNAS képviselői újra blokkolják a határátkelőket, hiszen az elmúlt napokban semmi drámai nem történt” – mondta Pellegrini. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy a fuvarozó társaságokat tömörítő másik mérvadó szakmai szervezet, a Česmad egyetértett a pénzügyminisztérium javaslatával. Az UNAS emiatt ugyanakkor már jelezte, hogy minden együttműködést beszüntet a Česmaddal.

„Úgy gondolom, hogy az útdíj esetében adott 8 millió eurós és a gépkocsiadó esetében kínált 33 millió eurós kedvezmény rendkívül méltányos ajánlat volt, amely jelentős mértékben javít a fuvarozók helyzetén” – tette hozzá a kormányfő, aki azt is elmondta, hogy az állam a határátkelők blokkolásával kapcsolatban a hatályos jogszabályok szerint fog eljárni. „Senki sem fogja meggátolni, hogy bárki is szabadon kifejezhesse a véleményét, de szeretném felszólítani a tiltakozókat, hogy ne blokkolják a forgalmat. Ellenkező esetben azt kockáztatják, hogy a hatályos jogszabályok megszegése miatt büntetést szabunk ki rájuk” – mondta a kormányfő. A közlekedési tárca és a pénzügyminisztérium egyébként már dolgozik a lehetséges megoldáson, hogy mire jutottak, arról az előzetes ígéretek szerint a szerdai kormányülésen kellene tájékoztatniuk. (TASR, mi)

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
országos tesztelés

Kérdések és válaszok az országos tesztelésről, az új szabályokról

hegymászó

Történelmi siker a K2-n

Komárom

Kihívások és megoldások a gyermekek fejlesztésében

Mecenzéf templom

Mecenzéfi mánták érdekes temploma

fülek városháza

Füleken négy mintavételi pont létrehozását tervezik a hétvégén

Nem kapnak teljes táppénzt az egészségügyi dolgozók

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.