A kormányülés fő témája az energiaár-emelkedés megoldása

Milan Krajniak

A helyzet súlyos. Meg kell határozni az energiaárak felső határát, hogy az emberek, a cégek és a közszféra képviselői is tudják, hányadán állnak. Ezt pénteken jelentette ki Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter a kormányülés előtt. Bízik benne, hogy a gazdasági minisztérium anyagai úgy lesznek előkészítve, hogy azokat a kormány jóváhagyhatja.

„Az nem lehet, hogy fél évig csak nézzük, ahogy egyes spekulánsok, energiakereskedők és bankok abból gazdagodnak meg, hogy Szlovákiában 20-40 euróért állítunk elő egy megawatt villamosáramot, amely már 500 eurós áron érkezik vissza az országba. Ezt pedig a cégeknek és háztartásoknak kell kifizetniük. Ennek véget kell vetni” – hangsúlyozta Krajniak.

Bízik benne, hogy a gazdasági tárca kidolgozta az energiával kapcsolatos anyagait, és ezeket jóvá tudják hagyni. „Kompenzációra van szükség, de a helyzet olyan súlyos, hogy be kell vezetnünk az ár felső határát. Az embereknek, cégeknek, a közszférának és a szociális szolgáltatásoknak legalább egy évre előre tudniuk kell, hogy hányadán állnak, tudniuk kell, hogy a villany, a gáz és a fűzés mennyibe fog kerülni” – jegyezte meg.

Hozzátette: jövő héten lesz egy csúcstalálkozó, amelyen az energiával kapcsolatos problémák európai szintű megoldásáról is fognak beszélni. Krajniak ugyanakkor rámutatott: Szlovákiának elő kell készítenie egy megoldást arra az esetre, ha a vezetőknek nem sikerülne megegyezniük. „A lengyelek, románok, spanyolok és a portugálok már intézkedéseket fogadtak el. Mi mire várunk?” – tette fel a kérdést a miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?