A kommunista pátriárkák alkonya

A kommunisták 40-es évekbeli hatalomátvételük alkalmával nem haboztak kivégeztetni – jobb esetben cellák mélyére eltüntetni – politikai ellenfeleiket, az 1989-es változások után viszont általában kegyes volt a sors az egykori diktátorokhoz, normalizátorokhoz, főtitkárokhoz és egyéb elvtársakhoz. A volt kommunista vezérek közül csak egyet végeztek ki, néhányan kaptak pár éves börtönbüntetést, a többség viszont nyugodt körülmények között élhette le utolsó éveit. A csehszlovák állampárt fő vezetői közül egyet sem vontak felelősségre 1989 után. A párt és állam 1969 és 1987 közötti legmeghatározóbb alakja, a korszak emblematikus figurája, Gustáv Husák főtitkár és 1989-ig államelnök két évvel a forradalom kitörése után, pozsonyi házában halt meg. A korszak másik meghatározó figurája, Vasiľ Bilak, a ruszin származású dogmatikus szlovákiai kommunista pártvezér szintén elkerülte a számonkérést – pedig azok között volt, akik 1968 nyarán formálisan behívták az országba a megszálló szovjet hadsereget. 2011-ben azzal az indokkal állították le az ellene folyó hosszas eljárást, hogy nem állnak rendelkezésre perdöntő tanúk. Bilak idén februárban hunyt el, addig pozsonyi villájában élte nyugdíjas éveit. Kádár János, a gulyáskommunizmus megalkotója még a változások előtt távozott az élők sorából, az ő utolsó útját még állami pompa kísérte. A nevével több mint három évtizedes korszakot fémjelző Kádár éppen azon a napon távozott – 1989. július 6-án hunyt el –, amikor az 1958-ban az ő akaratából kivégzett Nagy Imrét és társait a Legfelsőbb Bíróság jogilag is rehabilitálta. Halálhíréről a tárgyaláson ülő érintettek egy kis, kézről kézre adott cetliről értesülhettek. A korszakos kelet-közép-európai kommunista pártvezérek közül Nicolae Ceausesu is uralmának teljes összeomlása közepette távozott az élők sorából, igaz, kevésbé szimbolikusan: a Conducatort és nejét, Elenát a romániai forradalom zűrzavarában sebtében kivégezték. A pár a forradalom kitörése után helikopterrel menekült a fővárosból, miután a tüntetők december 22-én behatoltak az elnöki palotába, három nappal később pedig már azt jelentette a bukaresti televízió, hogy egy rögtönítélő katonai bíróság ítéletét végrehajtva kivégezték őket. Másnap a közel egyórás videó bejárta a világot. Máshol – már ahol egyáltalán sor került rá – jóval komótosabban zajlott a felelősségre vonás. A bolgár Todor Zsivkovot, a leghosszabb ideig hatalmon levő pártfőtitkárt (1954- től „uralkodott”), az 1991-ben kezdődő, ám nagyon sokáig elhúzódó perében hét évre ítélték állami pénzek elsikkasztásáért. Büntetéséből csupán két évet töltött le, azt sem börtönben, hanem – betegségére való tekintettel – a már 1989-es bukása után tartó házi őrizetben, egyik unokája villájában. Szabadulása után megírta emlékiratait, a könyv nagy sikert aratott. Zsivkovnak a „hálás utókor” még szobrot is állított szülőfalujában, igaz, később ledöntötték. A bukott kelet-német pártvezért, Erich Honeckert jóval nehezebben tudták ítélőszék elé cibálni. 1990 decemberében, amikor letartóztatási parancsot adtak ki ellene, Honecker egy szovjet katonai laktanyába, majd onnan Moszkvába menekült. 1991 végétől pedig az ottani chilei nagykövetség nyújtott menedéket neki, tekintettel arra, hogy chilei veje egykor, üldözött kommunistaként, Augusto Pinochet diktatúrája elől az NDK-ba menekülhetett. 1992 júliusában, amikor a moszkvai vezetők levették róla a kezüket, kiadták Németországnak. Honecker ügyére végül – ahogy sok más vádlott társáéra – „egészségügyi” megoldás született: májrákja miatt megszüntették az eljárást, Chilében kapott végső menedéket. A lengyel állampárt (LEMP) éléről, majd az államfői székből is csendben háttérbe húzódott, 1991-ben nyugdíjba vonult Wojciech Jaruzelski tábornok ellen 1989 után több eljárást is indítottak az 1970-es lengyelországi munkássztrájkok leverése és a rendkívüli állapot bevezetése kapcsán elkövetett kommunista bűncselekmények miatt, de egyikben sem ítélték el. Néhány éve megroggyant egészségi állapotára hivatkozott, így az ügyet ejtették. Idén áprilisban távozott az élők sorából. A felsoroltakhoz képest Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió első és utolsó elnöke, a párt utolsó főtitkára szépen él emlékeiből. Tisztes honoráriumokért beszédeket tart, politikai kommentárokat ír, politikai „celebként” még reklámokba is hívták. Ezekben a napokban is a peresztrojka, a glasznoszty és 1989 emlékezetét eleveníti fel a pódiumokon.