A kisebbségben élő magyarságot tájékoztatják

Más-más többségi nemzet országában, más-más anyagi körülmények között, más-más jellegű lapként jelenik meg a romániai Szabadság, a horvátországi Új Magyar Képes Újság és a szerbiai Magyar Szó. Mind a három lapot összeköti azonban felvállalt feladatunk, a kisebbségben élő magyarság tájékoztatása. Románia és Horvátország között legalább akkora a különbség, mint egy 100 munkatársat foglalkoztató napilap és egy két fős szerkesztőséggel működő hetilap között, mint egy 100 százalékos állami támogatást élvező sajtótermék és egy önfenntartásra ítélt újság között. Specifikumokban bővelkedik mindhárom lap, azonban jól kitapinthatók a kapcsolódási pontok is, mint például az olvasóközönség igényei vagy a lapkészítők küldetéstudata. Ahelyett, hogy az Új Szóval hasonlítanánk össze a Kárpát-medence három fontos lapját, ezúttal egy párhuzamos interjú segítségével egymással állítjuk szembe őket. Vagy egymás mellé helyezzük őket? Ki-ki döntse el saját maga.

A három főszerkesztőnek ugyanazt a három kérdést tettük fel:

1. Mik a lap specifikumai, miben különbözik az önök lapja a régió többi magyar sajtótermékétől?

2. Nyilván vannak tapasztalataik, talán felméréseik is arról, mi érdekli az olvasóikat, mit keresnek a leginkább a lapban? Inkább a kultúrát, netán a politikát, a regionális híreket vagy a szórakoztató jellegű írásokat szeretik?

3. Támogatja-e az állam anyagilag a lapot, vagy pedig inkább igyekszik akadályokat gördíteni a megjelenése elé?

Balló Áron, a romániai Szabadság főszerkesztője:

1. Azok közé a nagyon kevés erdélyi magyar napilapok közé tartozunk, amelyeket inkább regionális, mint helyi lapként határozhatunk meg. Igaz, hogy Kolozsvár a maga súlyával nagyon rányomja bélyegét a Szabadságra, az olvasóink nagy része is odavalósi. Ennek ellenére mi nemcsak Kolozs megyében vagyunk napilap, hanem egy négymegyényi övezetben is. Más napilapok vagy egész Romániára, vagy csak egy-egy megyére szorítkoznak. A Szabadság másik specifikuma, hogy mi központi szerepet játszunk, mert Kolozsvár Erdély központja. Ez más jellegű eseményeket, felelősséget jelent, mint esetleg más napilapoknál. Nagyon fontos különbség, hogy nekünk inkább van egy érezhető konkurenciális helyzetünk, mint másoknak, mert az országos vagy egész Erdélyre kiterjedő napilapok is olyan célpontnak tekintik Kolozsvárt, ahol terjeszkedni, dolgozni, olvasókat megnyerni akarnak. De ez így van a román nyelvű sajtóval is, amely szintén részleges konkurenciát jelent, hiszen a magyarság tud románul, míg a románság kevéssé tud magyarul. Mi vagyunk talán az egyetlen olyan romániai magyar napilap, amely csak ritkán színes, és ezt most a szó szoros értelmében értem. Fekete-fehérek vagyunk, és én szeretem, ha ezt valaki külön érdemként, erényként, tartásként értelmezi. Mi persze nem tartásból vagyunk fekete-fehérek, hanem egyszerűen pénzhiány miatt. Akkor tudunk színesben megjelenni, ha valaki vásárol egy színes hirdetést a lapban. Műszakilag felkészültünk arra, hogy akár egyik napról a másikra négyszínnyomásban jelenjünk meg. Egy színes szám nyomdai költsége azonban háromszorosa a fekete-fehérnek. Az is fontos sajátosság, hogy nekünk 1994 óta mindennap külön véleményoldalunk van. Az én tapasztalataim szerint ez a magyarországi napilapokra is csak akkoriban vált jellemzővé. A szűkebb értelemben vett publicisztikai műfajokat tehát külön helyen tálaljuk, nem egy oldalon keverve az információs műfajokkal.

2. Van egy erre vonatkozó nagyon részletes felmérésünk, amelyből érdekes módon kiderült, messze nem az érdekli az embereket, amit mi talán az első helyre tettünk volna. Olvasóink ugyanis elsősorban a szolgáltató és szórakoztató jellegű anyagokat kedvelik a lapban. Az egészségügyi, az életmódhoz kapcsolódó, a szabadidős, a konyhai témáktól kezdve az egyéb hasznos információkig terjed az a skála, amelyik igazán érdekli az olvasóinkat. Nekik az a fontos, hogy segítsünk tájékozódni a mindennapi életben, hogy támpontot nyújtsunk, lehetőleg a leginkább közhasznú információkkal. Nyomban ezek után a témák után a politikai kérdések érdeklik őket. Tapasztalható tehát egyfajta elfordulás a politikától, de ez még nem igazán jellemző. Nagyon sokan azt értékelik, hogy nem érezhető a Szabadság kötődése egyik párt vagy ideológiai csoportosuláshoz sem. Mi tükröt akarunk állítani a kolozsvári és a környékbeli magyarságnak, így helyt adunk a legszerteágazóbb és legeltérőbb álláspontoknak, gondolatoknak is. Az emberek nyilván elsősorban a helyi jellegű információkat várják el tőlünk, kevésbé a regionális, még kevésbé az országos, és a legkisebb mértékben a külpolitikai híreket.

3. Erre a kérdésre nagyon könynyű a válasz, mivel az államtól a lehető legkerekebb összegű támogatást kapunk, ami egy hatalmas nullával jellemezhető. Soha, semmilyen állami támogatást nem élveztünk, semmilyen könnyítést nem kaptunk. Nálunk szinte szerencseszámba ment, ha valamilyen állami forrásból származó hirdetést tudtunk szerezni a lapba, ez azonban más romániai lapokban vásárolt hirdetésekhez képest inkább csak szemkiszúrás-jellegű volt. Nem is beszélve a nagyon nacionalista városvezetésről, amely még kevésbé juttat városi hirdetéseket a lapba. Igen, az állam meg tudja, és meg is próbálta nehezíteni a Szabadság megjelenését. Az egyik eszköze rá, hogy az egyetlen újságpapírgyár állami monopólium. A bákói gyár által készített alapanyagon kívül csak külföldről lehet újságpapírt vásárolni. Néha az újságírók személyes munkáját próbálják különböző törvényekkel, diszkriminatív módon megnehezíteni. Súlyos, akár börtönbüntetéssel járó ítéleteket hoznak, ha a becsületsértés, rágalmazás bűntettét újságíró követi el magas tisztséget betöltő politikus ellen. Ezeket nekünk szerencsére eddig sikerült elkerülnünk, de mindannyiszor csak nagy cirkusz és nemzetközi felhördülés árán.

Kriják Krisztina, a horvátországi Új Magyar Képes Újság főszerkesztője:

1. Mi egy országos terjesztésű hetilap vagyunk, azonban mégis elsősorban a tömbmagyarság lapja az Új Magyar Képes Újság. A drávaszögi és a kelet-szlavóniai magyarságról szól inkább, mint a tengermellékiekről. A zágrábi magyarságról például egyáltalán nem érkeznek tudósítások. Annak ellenére, hogy elég kevés oldalon jelenünk meg, lapunkban a politikától a kultúráig próbálunk mindent lefedni. Pedig ebből a kevés oldalból elég sokat elfoglal a tévéműsor, ami viszont szükséges ahhoz, hogy el tudjuk adni a lapot. Mindössze 1200 példányban jelenünk meg, mivel a horvátországi magyarokra sajnos nem jellemző, hogy olvasnának.

2. Leginkább a regionális jellegű tudósításokat keresik a lapban, mert az emberek szeretnek saját magukról olvasni. Ez az, ami a mi olvasóinkat a leginkább érdekli. De természetesen érdeklődnek a belpolitika, a külpolitika történései iránt is, továbbá népszerű a színes rovatunk és természetesen a sport is. És, amint már említettem, a tévéműsor. Horvátországban egyedül a mi lapunkban lehet megtalálni a magyar televíziós csatornák heti programkínálatát.

3. Mi szinte teljes egészében állami költségvetésből működünk. Nem tudnánk sem a lapeladásból, sem a reklámbevételből fedezni a kiadásainkat. ĺgy is nagyon nehéz dolgunk van, mert a szerkesztőségünk mindössze két állandó munkatárssal működik. Természetesen vannak külső munkatársaink, akik honoráriumért írnak a lapba. Horvátországban csak ez az egy magyar kiadóvállalat működik, mi ezzel a két munkatárssal nemcsak egy hetilapot készítünk, hanem egy havilapot, egy gyermeklapot és egy évkönyvet is. Ezenkívül ugyanez a két ember látja el a könyvkiadással járó teendőket is. Ezt a kiadót a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége nevű érdekvédelmi szervezet hozta létre és működteti. Ehhez az állami költségvetésből minden évben alanyi jogon megkapjuk a szükséges összeget. Ez nem változik, ezzel a pénzzel évente számolhatunk. Esetenként, például, hogy színes legyen a gyermeklapunk, alapítványoknál is pályázunk pénzre, az Illyés Közalapítvány is támogat bennünket.

Kókai Péter, a szerbiai Magyar Szó főszerkesztője:

1. Nekünk az a hagyományunk, büszkeségünk és vállalt kötelezettségünk, hogy mi országos napilapnak tartjuk magunkat, mivel a Vajdaságban élő 300 ezer magyar ember egyetlen napilapja vagyunk. Ez a tény valóban specifikus feladatokat ró a mindenkori Magyar Szóra. Oda kell figyelnünk ugyanis a szerbiai belpolitikai színtérre, mert ennek az országnak az állampolgárai vagyunk. Oda kell figyelnünk szűkebb régiónk, vagyis a Vajdaság történéseire. Természetesen oda kell figyelnünk saját magunkra, vagyis a vajdasági magyarságra. Oda kell figyelnünk Magyarországra is, mert nyilván nem közömbös számunkra, hogy mi történik az anyaországban. És mivel országos napilap vagyunk, oda kell figyelnünk a külpolitikára is. Újításként én ebbe a rendszerbe annyit hoztam, hogy naponta egy oldalt szentelünk a Kárpát-medencei magyarsággal kapcsolatos eseményeknek. Ez öszszesen hat feladat, amelyeknek mindenképpen eleget kell tennünk.

2. A Magyar Szó több mint egy évvel ezelőtt végzett egy nagyszabású közvélemény-kutatást. Ebből kiderült, hogy a Magyar Szó egyik legnépszerűbb rovata a Szabadidő. Nekünk, a szakma őrültjeinek ez kissé lehangoló tény. Dehogy érdekli az olvasóinkat a belpolitika, a pártügyek, a külpolitika! A szabadidővel kapcsolatos, különböző forrásokból összeállított információkat kedvelik a leginkább. Mindennek az a tanulsága, hogy az elmúlt másfél évtized eseményei után valószínűleg Szerbiában is elegük van az embereknek a politikából, és szeretnének az élet más, kevésbé felelősségteljes, könnyedebb oldalával foglalkozni, arról olvasni. Az igazán reális képet azonban ez természetesen nem egészen fedi. A vajdasági emberek is elsősorban saját magukról szeretnek olvasni. Egy példa. Az, hogy az ausztrál teniszbajnokságon ki jutott be a negyeddöntőbe, hogy Michael Schumacher nyert-e vagy sem, hogy milyen lett a Bayern München–Manchester United BEK-döntő eredménye – mindezt legalább tizenöt forrásból megtudhatja a vajdasági magyar olvasó. De az, hogy a mi vajdasági magyar sportolóink milyen kimagasló eredményeket érnek el, csak a Magyar Szó hasábjain szerepel.

3. Én úgy tudom, hogy Trianon óta minden egyes olyan államnak, amelyik valamekkora szeletet kikanyarított a régi Magyarországból, vállalt kötelezettsége, hogy támogatja a kisebbségi tájékoztatást. A szerb állam, illetve annak idején a mindenkori jugoszláv állam ennek a kötelezettségnek Trianon óta többé-kevésbé eleget is tesz. Ez jelentett esetenként akár 100 százalékos támogatást is, mint a horvátországi Új Magyar Képes Újság esetében, de jelentett 5-10 százalékos minimális finanszírozást is. Jelenleg a Magyar Szó havi költségvetésének durván a 20 százalékát teszi ki az állami támogatás, 80 százalékban a piacról élünk.