A jövő héten szavaz a parlament az államfő által megvétózott törvényről

parlament k

Egy hét múlva, jövő kedden (június 21.) délután szavaznak a parlamenti képviselők az úgynevezett inflációellenes csomagról, amelyet Zuzana Čaputová köztársasági elnök újratárgyalásra visszaadott a parlamentnek. A házbizottság egyetértett ezzel – tájékoztatott Michal Šipoš, az OĽaNO képviselői klubjának elnöke. Šipoš elmondta, az OĽaNO több képviselője, aki a vétó megtörése mellett szavazna, nem tud részt venni a szavazáson. Néhány párt még nem tette egyértelművé, hogyan fog szavazni a megvétózott törvényjavaslatról.

Šipoš úgy véli, a mozgalom képviselői egységesen fognak szavazni. „Tegnap egyeztettünk, a vitát még nem zártuk le” – nyilatkozta. Arról nem nyilatkozott, hogy az OĽaNO hány képviselője nem támogatja a vétó megtörését.

Peter Pčolinský, a Sme rodina képviselői klubjának vezetője közölte, még tárgyalnak arról, milyen álláspontot fognak képviselni. A Za ľudí négy képviselője is egyeztet még. Anna Zemanová, az SaS frakciójának elnöke úgy tájékoztatott, hogy a párt nem fogja megtörni az elnöki vétót. A megvétózott törvényjavaslat megtárgyalása eredetileg a napirend elején szerepelt volna.

Zemanová elmondta, az SaS szerint nem kellene jóváhagyni ezt a törvényt. Branislav Gröhling oktatási miniszter, a párt alelnöke szerint a törvény elfogadásával a képviselők az önkormányzatoktól vennék el a támogatást. „A települések az általuk fenntartott óvodákban gondoskodnak a gyerekeinkről” – szögezte le.

Juraj Šeliga, a Za ľudí képviselője nem fog a vétó megtörése mellett szavazni. A közösségi médiában úgy fogalmazott, azt szeret-né, ha a törvényhozás figyelembe venné a köztársasági elnök észrevételeit. Parlamenti kollégái még nem közölték a véleményüket. Miriam Šuteková a TASR-nek úgy nyilatkozott, hogy a Za ľudí tárgyal a kérdésről. „Sajnálom, hogy az elnök asszony szerencsétlen választás elé állított bennünket: vagy semmilyen segítség, mert ha a vétóját megtörik, akkor az alkotmánybíróság elé kerül a törvénycsomag, és senki sem tudja, hogy a segélyeket egyáltalán megkapják-e az emberek, és ha igen, mikor. A másik lehetőség pedig a korlátozott támogatás, pedig a dolgozó emberek megérdemelnék, hogy alacsonyabb adót fizessenek (adóbónusz), a szülők pedig a magasabb juttatásokat” – mondta.

A parlamenten kívüli Hlas Peter Pellegrinihez közeli képviselői nem fogják támogatni a vétó megtörését. Ezt Pellegrini egyértelműen leszögezte a keddi sajtótájékoztatón. Miroslav Kollár független képviselő sem fogja támogatni a vétó megtörését, az ĽSNS hét képviselője azonban igen – tudta meg a TASR hírügynökség Martin Beluský képviselőtől.

A köztársasági elnök megvétózta a törvénycsomagnak azokat a részeit, amelyek olyan intézkedésekre vonatkoztak, melyeknek 2023 januárjától hatályba kellene lépniük. Véleménye szerint ezek nem felelnek meg a gyorsított jogalkotási eljárás feltételeinek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?