A járványhelyzet jó, de az esetszám várhatóan ismét emelkedni fog

Matej Mišík

Továbbra is javuló tendencia jellemzi a szlovákiai járványhelyzetet. Az esetszámcsökkenés azonban jelentősen lassult az omikron BA.2 szubvariáns megjelenése és az óvintézkedések feloldása miatt. A napokban ráadásul arra lehet számítani, hogy ismét növekedni kezd az új esetek száma, más uniós tagállamokhoz hasonlóan, ahol egyre inkább az említett szubvariáns válik dominánssá. Ezt Matej Mišík, az Egészségügyi Elemzések Intézete (IZA) vezetője jelentette ki a szerdai kormányülés után.

Hozzátette: a múlt héthez képest tovább csökkent az új esetek és a kórházba kerülő páciensek száma, és kevesebben szorulnak mesterséges lélegeztetésre is. A pozitív esetek száma minden régióban csökkent, a mentőriasztások száma szintén.

Mišík elmondása szerint az omikron BA.2 szubvariánsa Szlovákiában is egyre dominánsabbá válik, és kiszorítja a BA.1 variánst. Egy héttel ezelőtt arról számoltak be, hogy az eltelt 28 napban szekvenált minták 38 százalékában volt jelen a BA.2. Az IZA vezetője ezzel összefüggésben a felelősségteljes védekezés fontosságát hangsúlyozta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?