Közélet

A járványhelyzet alakulásától függ, mikor kezdődhet az asszisztált népszámlálás

Az országos tiszti főorvos és a regionális közegészségügyi hivatalok illetékeseivel való egyeztetés után jelenti be az asszisztált népszámlálás kezdetének pontos dátumát Alexander Ballek, a Statisztikai Hivatal (ŠÚ) elnöke. A COVID-automata alapján döntenek erről a szakemberek – közölték keddi sajtótájékoztatójukon a Statisztikai Hivatal munkatársai. Felhívták a figyelmet arra a kampányra is, amelyben például a nemzetiséget érintő kérdésről is szó van.
TASR

2021. április 6. 17:15

népszámlálás
Forrás: Facebook / Népszámlálás 2021 • A magyarság érték

„Arra számítunk, hogy azokban a járásokban kezdődhet el az asszisztált népszámlálás, amelyeket a COVID-automata szerint a 2. és a 3. kategóriába sorolták. Az időpont kihirdetése után az önkormányzatoknak lesz idejük a népszámlálás előkészítésére" – mondta Ľudmila Ivančíková a Statisztikai Hivatal munkatársa. Az asszisztál népszámlálás kezdetét május elejére teszik. „Ez azonban még húsvét előtti becslés" - mutatott rá Ivančíková.

A szakember hangsúlyozta, az asszisztált népszámlálás hat hetet vesz igénybe, és legkésőbb október 31-ig véget kell érnie, ha ezt a tervet ismét keresztül nem húzza a járványhelyzet súlyosbodása.

Azok a lakosok, akik szeretnék igénybe venni a lehetőséget, a településen létrehozott információs központban, vagy az erre a célra létrehozott telefonvonalakon kérhetnek segítséget, és egy megbeszélt időpontban meglátogatja őket a hivatal munkatársa.

Jasmína Stauder, a 2021-es népszámlálás szóvivője közölte, a kulturális minisztériummal és a kormánnyal közösen kampányt indítottak, amellyel a roma közösségeket és nemzeti kisebbségeket szeretnék megszólítani. „A kampány célja annak hangsúlyozása, hogy a korábbiaktól eltérően senkinek nem származik hátránya abból, ha megjelöli a nemzetiségét, illetve hogy melyik kisebbséghez tartozik" - magyarázta Jasmína Stauder.

A szakember tájékoztatása szerint a kampány például a romákra fókuszál. Stauder elmondta, az előző, 2011-es népszámlálás során 105 ezer ember vallotta magát romának, de a roma közösségek összesen több mint 450 ezer tagot számlálnak. A kampány célja, hogy kiemelje azokat az előnyöket, amelyek azzal járnak, ha ismert lesz a kisebbségek valós száma. Felhívta a figyelmet arra a dokumentumfilmre is, amelyet április 15-től sugároz az RTVS. Ebben Zuzana Čaputová köztársasági elnök is megszólal, az államfő is támogatta a kampányt.

A február 15-től március 31-ig tartó elektronikus népszámlálásban 4 844 007 személy, azaz Szlovákia lakosságának 86 százaléka vett részt. A házak és lakások összeírása 2020. június 1. és 2021. február 12. között lezajlott. A szakemberek tájékoztatása szerint az első eredményeket az év végén közzéteszik.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Mária Kolíková
Frissítve

Kolíková marad az igazságügyi miniszter

Szputnyik

Matovič szerint a napokban kezdődhet a Szputnyikkal való oltás Szlovákiában

arkana

Renault Arkana: megérkezett Szlovákiába a francia újdonság

Škoda Fabia

Az új Fabia modernebb és szebb lett, gazdagabb felszerelést is kapott

Tibor Gašpar
Frissítve

Őrizetben marad Tibor Gašpar és több volt magas rangú rendőr is

ddddd

Mégis lesz idén valami Pohoda-szerűség

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.