A hulladéktelepek bezárását sürgetik

Az állam a jövőben hatékonyabban kényszerítheti ki a hulladéklerakók bezárását és a lerakók területének a helyreállítását – ezzel számol a környezet- szennyezés integrált meg-előzéséről és ellenőrzéséről szóló törvény módosítása.Pozsony.

Az állam a jövőben hatékonyabban kényszerítheti ki a hulladéklerakók bezárását és a lerakók területének a helyreállítását – ezzel számol a környezet- szennyezés integrált meg-előzéséről és ellenőrzéséről szóló törvény módosítása.

Pozsony. A környezetvédelmi tárca által kidolgozott módosításjavaslatot a hulladéklerakók üzemeltetőinek a felelőtlen viselkedése kényszerítette ki.

„Az elmúlt időszakban több olyan eset is előfordult, hogy a lerakó üzemeltetője ugyan már nem szállított hulladékot a telepre, ugyanakkor nem teljesítette a hulladéklerakó végleges bezárására és a terület helyreállítására vonatkozó kötelezettségét, amit általában a rendezetlen tulajdonviszonyokkal indokolt” – nyilatkozta Sólymos László környezetvédelmi miniszter.

A törvényhozás által most tárgyalt javaslat azonban már lehetővé tenné a hulladéklerakó bezárását és helyreállítását a tulajdonjogi akadályok ellenére is. Hogy valós problémáról van szó, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a jogszabály második olvasatba utalását tegnap összesen 129 képviselő szavazta meg.

Nem ez azonban az egyetlen változtatás. A második olvasatba utalt módosítás szerint 150 ezer euró büntetés fenyegeti azokat, akik akkor sem nyújtják be kérelmüket az integrált környezetvédelmi engedélyre, ha erre a környezetvédelmi felügyelet felszólítja őket. Az integrált engedély bizonyítja, hogy a beruházás megfelel az egyes környezeti elemekre vonatkozó környezetvédelmi követelményeknek, vagyis nem szennyezi a levegőt, a földet és a vízkészletet. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?