A homofób gyilkosság után is támadások célkeresztjében az LMBTQ-közösség

mk
Pozsony |

Egy évvel a Vár utcai terrortámadás után, mely két fiatal ártatlan ember életét – Matúš Horváthét a Juraj Vankuličét – követelte, sem javult az LMBTQ-közösség helyzete Szlovákiában. Épp ellenkezőleg, Roman Samotný, a Tepláreň bár tulajdonosa a szomorú évforduló napján arról beszélt, a támadás utáni szolidaritási hullám nagy volt ugyan, a gyűlölet azonban még elterjedtebb, mint tavaly volt.

Samotný kiemelte az LMBTQ-közösséggel szemben tanúsított szolidaritást közvetlenül a terrortámadás után, véleménye szerint ez azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy valós előrelépés történjen a szexuális kisebbségek helyzetében. „Egy évvel a terrortámadás után azt mondhatom, a helyzet romlik” – mondta azzal, hogy a fenyegetések különböző formái és a gyűlöletbeszéd, illetve a közösségi médiában megjelenő gyűlölködő kijelentések még inkább elterjedtek az utóbbi évben. Úgy véli, a lakosság többsége nem értette meg, hogy a gyűlölet és az álhírek vezettek a homofób terrortámadáshoz.

Fájó fenyegetések

„Közvetlenül a Tepláreň elleni támadás után jött létre az Ide nám o život (Életünk a tét) kezdeményezés, mely nagy társadalmi támogatottsággal követelte, hogy a politikusok tegyenek konkrét lépéseket az LMBTQ+-személyek életének és helyzetének javítása érdekében Szlovákiában. A felhívás egyetlen pontja sem teljesült eddig. Sőt, az LMBTQ+-emberek továbbra is nap mint nap előítéletekkel, sértésekkel és támadásokkal szembesülnek” – hangsúlyozták a kezdeményezés képviselői, hozzátéve, a társadalmi megmozdulás ellenére a szlovák politikában továbbra is a tolerancia hiánya uralkodik – nincs hajlandóság a többségtől eltérőék tiszteletére. Figyelmeztettek, a kellemetlen helyzet tovább fokozódott az elmúlt hónapokban, amikor az LMBTQ+-személyek életét a saját akaratuk ellenére a politikusok választási kampányra használták. „Mi nem egy ideológia vagyunk. Élő emberek vagyunk, akiket bántanak a becsmérlő kijelentések, akik félelemben élnek, hogy a szavakat tettekre váltják, ahogy ez egy évvel ezelőtt is történt. Törődünk az országunkkal, ez az otthonunk, és itt akarunk méltósággal és szabadságban élni. Sokan közülünk azonban még mindig nem érezzük magunkat itt biztonságban” – tette hozzá Samotný.

A kezdeményezés felhívását több mint 100 szervezet és 33 ezer ember támogatta aláírásával, ennek ellenére azonban az 5 megfogalmazott követelésből egyet sem sikerült teljesíteni. „Több politikustól is hallottunk támogató szavakat, az elmúlt egy évben azonban semmi sem változott. A durva és méltatlan politikai kampány, illetve a parlamentbe jutott és az LMBTQ+-emberekkel szembeni intézkedéseket szorgalmazó politikai pártok összetételét tekintve nagyon kétségbeejtő a helyzet. Szlovákia továbbra is az utolsó olyan uniós országok egyike, amely nem rendelkezik az azonos nemű párok, családjaik és gyermekeik támogatását szolgáló jogszabályi kerettel” – jelentette ki Martin Macko, az Iniciatíva Inakosť (Másság kezdeményezés) igazgatója.

Lezárul a nyomozás

Jana Tökölyová, a Főügyészség szóvivője a TASR hírügynökségnek tegnap megerősítette, egy hónapon belül lezárulhat a tavalyi tragikus Vár utcai lövöldözés nyomozása. „Az adott bűncselekmény kivizsgálása a végső stádiumban van. Az utolsó szakértői jelentések beérkezése után születik érdemi döntés az ügyben” – tette hozzá azzal, az ügyet terrortámadásnak minősítették. Az elkövető egyik rokonát bűnösnek találták a lőfegyver jogosulatlan használatának megelőzése elmulasztásában. A rendőrség tájékoztatása szerint a vonatkozó törvénynek megfelelően szankcionálták. „A közigazgatási hatóság jogerős határozatával a lőfegyverekről és lőszerekről szóló törvénynek megfelelően visszavonta a személy fegyvertartási engedélyét” – tájékoztatta a hírügynökséget a rendőrség kommunikációs osztálya.

Jan Lipavský cseh külügyminiszter a közösségi oldalon emlékezett meg az áldozatokról. „Mindannyiunk feladata a társadalmi diskurzus kultiválása, hogy soha többé ne fordulhasson elő olyan támadás, mint amilyen a Tepláreň előtt történt” – írta azzal kiegészítve, egy évvel ezelőtt két embert meggyilkoltak Pozsonyban, egy nő pedig csak hajszál híján menekült meg a haláltól. „Egyikük sem volt bűnös. Csak önmagukat adták, egy olyan szórakozóhelyen töltötték az estét, amely mindenki számára nyitott, szexuális irányultságtól függetlenül” – jegyezte meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?