A Hlas szerint Heger átverte a választókat, még van idő a júliusi választásra

Peter Pellegrini

Eduard Heger megbízott kormányfő átverte a választókat – jelentette ki a Hlas. A párt felszólította Hegert, hogy mivel távozott az OĽaNO-ból, tegye lehetővé hivatalnokkormány kinevezését és a minél korábbi előrehozott választást, amelyet júliusban meg lehet tartani.

„Mától a válság sújtotta Szlovákiának egy párton kívüli kormányfője van, akinek nincs választás eredményt tükröző parlamenti támogatottsága. Ráadásul emellett még két minisztériumért is felel, melyek életbevágóan fontosak az emberek számára. Két miniszteri posztot tölt be egy olyan ember, akit csak a saját politikai előmenetele érdekel” – tette közzé a párt. A Hlas szerint Heger a kudarcok és egy amatőr garnitúra megtestesítője.

Heger előző éjszaka jelentette be a közösségi hálón a kilépését, a Hlas szerint ez a terv volt az oka, hogy csak szeptemberi választási időpontban egyezett meg a koalíció. „Pontosan az bizonyítja, hogy csaló, hogy röviddel éjfél előtt tette közzé a bejegyzését, mert attól tartott, ha még reggel megteszi, tárgyalhattunk volna a korábbi előrehozott választásról és hivatalnokkormány kinevezéséről. Ezzel saját magát leplezte le. Csalással kezdeni és ugyanazzal a lélegzetvétellel demokratákról beszélni magának a demokráciának a megcsúfolása” – állítja a Hlas arra utalva, hogy éppen letelt a határidő, amikor még júniusi előrehozott választást lehetett volna hirdetni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?