A hit ragyogása

Ezekben a napokban sokan egyre idegesebben és fáradtabban térnek nyugovóra. Egyre többen érezzük úgy, hogy a vakító csillogás, a kidiszített lakás és a felcicomázott karácsonyfa és alatta halomba rakott sok ajándék nem teremt megnyugvást, harmóniát a lelkünkben. Úgy érezzük, hogy itt nincs valami rendben. Nem ilyen karácsonyra vágytunk, hiszen a fényszórók kévéjében felszakadozik a szent éj varázsa. A betlehemi történéseket megörökítő bibliai elbeszélés mind kevésbé érdekli a szétzilálódó világot. Sokan, nagyon sokan ezt is elintézik egy lenéző mosollyal vagy kézlegyintéssel. Bizony, bizony, kellene egy új Szent Ferenc, akinek a karjaiban úgy éledne meg a kis Jézus szobra, ahogy Umbriában azon az éjszakán a Poverellóban, s ahogy évszázadokon át megtöltötte az emberek lelkét, egész lényét fénnyel és melegséggel.

A betlehemi esemény valóság, még akkor is, ha a mai, Istentől elidegenedett emberek nem veszik figyelembe. Miként azt sem, hogy ezek a személyek elidegenednek embertársaiktól is, s ezért egyre ridegebb, fagyosabb, csörtetőbb és kíméletlenebb mai világunk. Az igazi karácsony szépségét, szívet melengető varázsát, örömét és boldog áhítatát csak az tudja megélni, akik képes magába szállni, lélekben elvándorol Betlehembe és igyekszik minél közelebb kerülni Isten szeretetének titkához. Betlehem nem mítosz, nem mese. Szent Lukács evangelista ugyan Zakariással kapcsolatban angyali jelenést említ és beszámol a pásztoroknak küldött angyali üdvözletről, ám a születésnél már nincsenek angyali lények és ragyogó fények. A pásztorok nagyon is hétköznapi üzenetet kapnak: „Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” Igaz, a gyermek születésének híradását az angyalok éneke követtte: „Dicsőség a magasságban az Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek.” Ha a hit fényében közelítjük meg ezt az eseményt, föltehetjük a kérdést: Hol van az a magasság és hol az a föld? A magasság, a természetfölötti valóság Mária karjaiban jelent meg, akit ő bepólyált és jászolba fektetett. Benne találkozik a magasság, aki a Szentlélek által fogantatott Mária szíve alatt. ĺgy lett Jézus, a valóságos Isten, valóságos ember is, egy személyben. ĺgy teljesedett be a jövendölés. Ez a mélységes és utolérhetetlen bravúrja Istennek. Ez a titka a karácsonynak. A mesének nyoma sincs. Mégis, mindez hit nélkül érthetetlen, kigúnyolható, mint minden, ami a kereszténység lényegéhez tartozik. De aki tud hinni Isten ígéreteinek és üzenetének, az felismeri a pólyában sírdogáló gyermekben a gyönyörűséges beteljesedést. Hát nem fönnséges ez a találkozás? Az Isten egy síró gyermek képében! Isten fia egy lett közülünk, testvérünk lett. Ezzel az ember Isten szeretetének a ragyogásába került, részesült a méltóságában. Földre szállt az ég.

Mit jelent mindez nekünk? Ebben az eldurvult, egyre cinikusabb világban, ebben az elanyagiasodott karácsonyi hangulatban jó lenne végre magunkba szállni és tudatosítani a karácsony üzenetét, ahogyan azt a keresztény ember értelemzi. Ám ha következetesek vagyunk, akkor rádöbbenünk, hogy a kereszténységnek nincs is külön karácsonyi üzenete. Tévednénk, ha a karácsonyt tartanánk a kereszténység legnagyobb ünnepének. Mert valóban gyönyörű a keresztény lelkületű karácsony, de ezt az ünnepet nem lehet szétválasztani a húsvéttól. Elevenítsük csak fel magunkban újra Assisi Szent Ferencet, aki nagy tisztelője volt a Szent Keresztnek, s aki a testén viselte Krisztus sebhelyeit is. Egyben ő volt a kezdeményezője a jászol tiszteletének is. Megértette a szoros összefüggést. Megértette: Jézus ezért jött közénk, hogy életével, halálával és feltámadásával megnyissa számunkra az örök boldogság távlatait. Az emberi méltóságot új dimenzióval gazdagította, kegyelmével az istengyermek rangjára emelte. ĺme, ez Isten legszebb karácsonyi ajándéka. És ha ő nem jött volna közénk, nem lenne karácsonyunk és nem lenne húsvétunk sem.

Távol áll tőlem, hogy lenézzem azokat, akik eltávolodtak Krisztustól és nélküle ülik meg a karácsonyt. Az viszont igaz, hogy őseink keresztény szellemben ünnepeltek. És tudtak szépen ünnepelni. Évszázadokkal ezelőtt nem volt karácsonyfa, nem volt öncélú ajándékozási láz. Éltek viszont a gyönyörű népszokások, a betlehemi játékok. Az akkori emberek a hit ragyogásában örültek és ünnepeltek. A legszegényebb családban is megnyitották a ládafiát, mindehol elővették az ünneplő ruhát és énekelték a gyönyörűséges karácsonyi énekeket. E dallamok hallatára ma is megtelik a lelkünk boldog áhítattal.

E rohanó világban kívánok minden embertársamnak meghitt perceket, boldog ünneplést. Vértezzük fel magunkat szeretettel, reménységgel és erős hittel. Mert nagy a sötétség és a keserűség mai világunkban, de felcsillant a világosság, a betlehemi Gyermek. Az ő világosságát fogadjuk be, hogy felragyogjanak a szomorúság és csüggedés éjszakái. Hiszen megszületett a Gyermek, az Emmanuel, aki később kijelentette: „Bízzatok, mert legyőztem a világot”. Aki mer hinni Jézusnak, biztosan megtelik a lelke boldogsággal, hálával. És képes lesz arra, hogy szerettei és embertársai felé sugározza ezt az örömet karácsonykor, miként máskor is.

A szerző jászóvári premontrei apát