A Híd támogatja a sztrájkoló pedagógusokat

Pozsony |

<p>A Híd támogatja az oktatásügyi alkalmazottak jövő heti sztrájkját. A kedvezőtlen gazdasági helyzet és a közpénzek konszolidációjának fontossága ellenére a kormánynak meg kell találnia a módot, hogy engedjen a tanárok jogos kérésének.</p>

 

Az oktatásügyi alkalmazottak követelései több szempontból is indokoltak:- A szférában a bérek hosszútávon alacsonyak- Helytelennek és megterhelőnek tartjuk, hogy az iskolákon egyre több az adminisztráció, állandóan változnak a szabályok és a törvények, melyek a tanintézmények mőködését nehezítik- A tanár, aki ideje felét gyermekeinkkel tölti, adekvált bért érdemel, hogy az iskolákon kiegyensúlyozott, elégedett szakemberek dolgozzanak- Pártunk már szeptembertől támogatja a sztrájkot és meggyőződésünk, hogy a tanárok ezzel a lépéssel nem a szülőket és a közvéleményt akarják maguk ellen fordítani. A hosszas és türelmes várakozás után viszont ez az egyetlen lehetséges módja annak, hogy felhívják a figyelmet a problémáikra, és nyílt vitát kezdeményezzenek- Osztjuk a tanárok meggyőződését, mely szerint a gyerekek érdekében a sztrájknak nem feltétlenül kell elhúzódnia- A minőségi oktatás érdekében elengedhetetlen, hogy az állam növelje az oktatásügybe irányuló éves anyagi keretet- A pályakezdő fiatalokkal érzékeltetni kell, hogy az államnak fontos, hogy megmaradjanak a szakmájuknál- Az oktatásügy finanszírozásának javítása, valamint a tanárok anyagi motivációja nem csak az oktatás minőségét javítaná, de a pedagógusok társadalmi megbecsültségét is növelné 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?