A Híd szerint az SNS megsértette a koalíciós szerződést

Bugár Béla
Pozsony |

A Most-Híd párt szerint az SNS anélkül terjesztette be a Magyarországgal és Lengyelországgal kapcsolatos határozatát, hogy előzetesen megegyezett volna erről a koalícióval. Mivel a javaslat csak az aktuális parlamenti ülés 79. pontja, az SNS-nek még van lehetősége annak visszavonására. „A Most-Híd is terjeszthet be javaslatokat előzetes egyeztetés nélkül, aztán elfogadhatja azokat az ellenzékkel” – jelentették ki az SNS határozatára reagálva a párt képviselői, akik szerint Andrej Danko pártja megsértette a koalíciós szerződést.

„A kormányprogrammal és a koalíciós szerződéssel összhangban jártunk el” – közölte a TASR hírügynökséggel Jaroslav Paška, az SNS első alelnöke. Rámutatott: a kormányprogram szerint erősíteni kell az együttműködést a visegrádi négyek (V4) csoportosuláson belül, és erősíteni kell a nemzeti parlamentek szerepét is

Paška szerint a koalíciós partnereknek a koalíciós tanács ülésén kell tisztázniuk a kialakult helyzetet. „Ne keressünk problémát ott, ahol nincs” – jegyezte meg ezzel kapcsolatban.

Hozzátette: az SNS képviselői megpróbálják elmagyarázni a Most-Híd képviselőinek, hogy a szóban forgó határozat nem tartalmaz olyan megállapításokat és követeléseket, amelyek alapját képezhetnék a Most-Híd értelmezésének.

Az SNS határozatában az áll, hogy minden rendelkezésre álló lehetőséget meg kell ragadni Magyarország, Lengyelország és az uniós intézmények közötti kölcsönös párbeszéd biztosítása érdekében. A párbeszéd keretében minden nyitott kérdést meg kellene válaszolni, az ügyre pedig konstruktív szellemben kellene megoldást találni, elkerülve az érintett felek együttműködését befolyásoló negatív következményeket.

„A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa a szankcionálási mechanizmus megindításáról való szavazást az EU Tanácsában olyan szélsőséges megoldásnak tartja, amelyet csak akkor szabadna alkalmazni, ha minden más megoldási lehetőség csődöt mondott” – áll a határozatban.

Eszerint kívánatosak lennének olyan lépések és döntések, amelyek segítenek visszaszerezni a kölcsönös bizalmat, valamint lebontani a tagállamok és az EU intézményei közé húzott falakat.

A dokumentum azt is deklarálja, hogy a szlovák parlament célja egyrészt az átlagon felüli, baráti kapcsolatok fenntartása a regionális partnerekkel a visegrádi csoportosuláson belül, másrészt pedig az, hogy Szlovákia továbbra is az EU megbízható, Európa-párti, transzparens, kiszámítható és konstruktív tagja maradjon, amely mindig a kölcsönös párbeszéden alapuló konfliktusmegoldást fogja előnyben részesíteni.

A szlovák parlamentnek a határozat értelmében fel kell szólítania az ügyben érintett feleket, hogy az EU egységének megőrzése és a kölcsönös feszültség enyhítése érdekében mutassanak politikai hajlandóságot a konstruktív és hatékony párbeszéd folytatására a vitás kérdésekben.

A határozati javaslatot az SNS három képviselője, Jaroslav Paška, Tibor Bernaťák és Andrej Danko terjesztették elő.

Csak jövőre szavaznak

Az SNS vezetői által előterjesztett, Magyarországgal és Lengyelországgal kapcsolatos határozati javaslat megvitatását a következő parlamenti ülésre halasztották, amely 2019-ben lesz. Ezt Andrej Danko, az SNS elnöke jelentette be a koalíciós tanács ülése után. Hozzátette: a hármas koalíció még tárgyalni fog a határozat szövegéről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?