A Híd kitart Pavol Hrušovský mellett, az SDKÚ inog

<p>Pozsony. Pár nappal az elökválasztás előtt meginogott az SDKÚ. Pavol Frešo kihátrálna az esélytelen Pavol Hrušovský mögül. Az SDKÚ elnöke szerint pártja szimpatizánsai aligha fognak a Népi Platform jelöljtére voksolni.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

A KDH és a Híd egyértelműen kitart Pavol Hrušovský mellett, az SDKÚ viszont már nem erőlteti választóinak a Népi Platform jelöltjét. Az SDKÚ szavazói valószínűleg négy jelölt közül fognak választani az első fordulóban, mondta tegnap Pavol Frešo, és Milan Kňažkót, Radoslav Procházkát, Pavol Hrušovskýt valamint Andrej Kiskát említette.

„Mélységesen megértem ezt a hozzáállást, és azt is, hogy az első fordulóban mindenki véleményt akar nyilvánítani” – tette hozzá az SDKÚ elnöke. A párt láthatóan nincs elragadtatva Hrušovskýtól. Az SDKÚ tagjai nem támogathatnak olyan jelöltet, aki a Smerrel üzletel, mondta a hétvégén Ivan Štefanec, a párt alelnöke a KDH és a Smer alkotmánymódosító javaslatára emlékeztetve.

A KDH és a Híd továbbra is kitart a közös jelölt mellett. Frešo kijelentését nem kívánják kommentálni. „Hrušovskýt továbbra is a legmegfelelőbb jelöltnek tekintjük, és ezen Frešo úr szavai sem változtatnak” – mondta Pavol Abrhan a KDH-ból.

Solymos László emlékeztet, hogy az SDKÚ álláspontja a kezdetektől kétséges volt, mivel képviselőik aláírásaikkal más jelöltek indulását is támogatták. „A Híd viszont az egyezségeket betartja, ezért továbbra is Hrušovský mellett maradunk” – tette hozzá a párt frakcióvezetője. Frešo korábban nyíltan elmondta, hogy pártja Hrušovskýt támogatja, figyelmeztet Martin Krajčovič, a KDH szóvivője. „Ezzel pedig elmondott mindent” – véli Krajčovič. (vps, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?