A Híd elnökségi ülést hív össze, az MKP-val tárgyalna

Bugár Béla
Pozsony |

A Híd a napokban összehívja a párt elnökségi ülését. Ezt Magdeme Klára pártszóvivő erősítette meg  vasárnap. Bugár Béla pártelnök a párt gyenge választási eredményére reagálva korábban bejelentette, hogy lemond a tisztségéről. Az utódjáról a pártkongresszuson fognak dönteni. Bugár egyben tárgyalóasztalhoz hívta az MKP tagjait.

Magdeme elmondása szerint az elnökség döntése nyomán hívható össze az országos tanács és a pártkongresszus. Ezen a kongresszuson választhatják meg aztán az új elnökséget és az új pártelnököt.

A szóvivő közölte: Bugár már éjszaka felhívta Menyhárt Józsefet, az MKP elnökét, hogy tárgyalóasztalhoz hívja őt.

„A magyarok és más nemzeti kisebbségek parlamenti képviselet nélkül maradtak. Ezt a következő választásokon már nem engedhetjük meg magunknak. Azonnal munkához kell látnunk”

– tolmácsolta Magdeme a Híd álláspontját.

Bugár hozzátette: továbbra is segíteni fogja a Híd pártot, mert az szerinte „értékes projekt”.

A parlamenti választásokon a Híd a szavazatok csupán 2,05 százalékát szerezte meg, így a parlamenten kívül rekedt, akárcsak a Magyar Közösségi Összefogás 3,9 százalékkal. Utóbbi listáján indultak az MKP képviselőjelöltjei is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?