A Heineken leállította az alkoholmentes Zlatý Bažant gyártását

ógyalla sörgyár
Pozsony |

A Heineken Szlovákia vállalat húsz év után leállította az alkoholmentes Zlatý Bažant Nealko sör gyártását.

A döntést Odin Goedhart, a vállalat vezérigazgatója a megváltozott fogyasztói szokásokkal indokolta. „A fogyasztók sokkal nagyobb figyelmet fordítanak arra, mit fogyasztanak, egészséges életmódot folytatnak, tudatos és felelős döntéseket hoznak, ennek megfelelően pedig igényesebbek a megvásárolt termékekkel szemben is. Ennek a trendnek a része a szerényebb és felelősségteljesebb alkoholfogyasztás, illetve az alkoholfogyasztás kerülése az olyan helyzetekben, amikor zéró tolerancia érvényes. Az alkoholmentes megjelölés ellenére a Zlatý Bažant Nealko sör mindig tartalmazott egy minimális, a törvény által megengedett alkoholmennyiséget, ami a teljes mennyiség legfeljebb 0,5%-át tette ki” – áll a vezérigazgató nyilatkozatában, melyet a Heineken Szlovákia honlapján tettek közzé pénteken.

„Nem volt egyszerű döntés” – fűzte hozzá Goedhart, aki szerint a Zlatý Bažant Nealko nemcsak Szlovákiában, hanem a külföldi fogyasztók körében is közkedvelt volt. Minimális alkoholtartalma miatt végül mégis a gyártás beszüntetése mellett döntöttek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?