A Heger-kormány megbukott

heger k
Pozsony |

A parlament megvonta a bizalmat a Heger-kormánytól. A válság hevében Igor Matovič még a lemondását is belengette és kemény feltételek elé állította az SaS-t, amely azonban elutasította Matovič ajánlatát.

A 102 jelenlévő képviselőből 78 voksolt a kabinet menesztésére, 20-an támogatták a kormányt, ketten tartózkodtak és ketten nem szavaztak.

Michal Šipoš az OĽaNO frakcióvezetője közvetlenül a szavazás előtt arra kérte a mozgalmának képviselőit, hagyják el a parlament üléstermét. „Nem fogunk részt venni egy újabb korrupcióellenes kormány kivégzésében” – tette hozzá Šipoš.

Délelőtt még a kabinet megmentése érdekében Igor Matovič (OĽaNO) a pénzügyminiszteri tisztségről való lemondását is felajánlotta. De csak akkor, ha az SaS visszavonja a kormánnyal szemben beadott indítványát és az állami költségvetést is megszavazza. A pénzügyminiszter távozását az OĽaNO egyes politikusai is elfogadható áldozatnak tartották, de a mozgalomban ezt mások árulásnak tekintik.

Az SaS azonban elutasította Matovič ajánlatát, szerintük a kormány bukása elkerülhetetlen. Délutáni közleményükben azt írták a kormány már nem érdemli meg a bizalmukat, elvesztette ugyanis a korrupcióellenes jellegét. Arra is emlékeztettek, hogy a költségvetés jelenlegi tervezetét nem tudják támogatni. „Világos, hogy a feltételeket úgy adták meg, elfogadhatatlanok legyenek számunkra” – írták, és hozzátették, a pénzügyminiszternek formálisan is be kellett volna adnia a lemondását. Kijelentették, nem hajlandóak a jelenlegi káosz fenntartásában közreműködni.

A kabinet számára sorsdöntő szavazás előtt több független képviselő is úgy nyilatkozott, ha a kormány és az ellenzék nem állapodik meg az előrehozott parlamenti választás időpontjában, akkor a kabinet bukására voksolnak.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?