A hazai politikusok üdvözklik Bush győzelmét

Pozsony. Bevallásuk szerint örömmel fogadták a szlovák politikusok George Bush amerikai elnök újraválasztását, lényegében csak a kommunistáknak és a Smernek nem tetszik győzelme, főleg az iraki háború miatt. Eduard Kukan külügyminiszter elmondta, számított Bush győzelmére.

Pozsony. Bevallásuk szerint örömmel fogadták a szlovák politikusok George Bush amerikai elnök újraválasztását, lényegében csak a kommunistáknak és a Smernek nem tetszik győzelme, főleg az iraki háború miatt. Eduard Kukan külügyminiszter elmondta, számított Bush győzelmére. „Egészen biztos vagyok benne, hogy ő lesz az első amerikai elnök, aki meglátogatja Szlovákiát. Mindeddig barátságosan, jó szövetségesként viselkedtünk” – nyilatkozta a szlovák diplomácia főnöke. Véleménye szerint az amerikai elnök nem felejti el azt, ahogyan Szlovákia az elmúlt négy év legnehezebb időszakaiban viselkedett, s meg van róla győződve, az USA a választások után átértékeli a Szlovákiával szembeni vízumkötelezettséget.

Mikuláš Dzurinda kormányfő a régi-új elnököt nemcsak az ország, hanem saját személyes barátjának is tartja. „Meggyőződésem, hogy sikeresen befejezi a nemzetközi terrorizmus elleni harcot” – tette hozzá Dzurinda.

Pavol Hrušovský házelnök is örömmel fogadta a republikánusok győzelmét. „Ezek a választások megmutatták: jó, ha az embereknek a kereszténységen alapuló értékeket kínáljuk” – vélekedik Hrušovský. Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője figyelemre méltónak tartja az óriási amerikai szavazókedvet, valamint hogy senki nem vonta kétségbe a választások eredményét, sőt John Kerry még gratulált is riválisának.

Boris Zala, a Smer képviselője nem tartja szerencsésnek Bush újraválasztását, főleg az USA konzervatív politikája miatt aggódik. A kommunista párt képviselői is hasonló véleményen vannak; ők elsősorban attól tartanak: Bush folytatja agresszív politikáját. (s, dp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?