Közélet

A hatalom bedarálta az Indexet

Budapest | Ma – az olvasótábora által ismert formában – megszűnt a piacvezető Index, miután a lap munkatársai szinte kivétel nélkül felmondtak, miután szerdán az igazgatóság elnöke, Bodolai László kirúgta a lap főszerkesztőjét, Dull Szabolcsot.
ÖSSZEFOGLALÓ

2020. július 24. 18:47

index.hu
- Képarchívum

Gyakorlatilag mindenki felmond az Indexnél, kivéve azok, akik betegek, vagy külföldön vannak – mondta az Index egyik munkatársa. A tömeges felmondás meglepte Bodolai László igazgatót is, aki arról beszélt, hétfőn megy be a szerkesztőségbe, akkor dől el, tudják-e folytatni a munkát. Az ügy előzménye, hogy Dull Szabolcs főszerkesztő június 21-én közzétett egy szerkesztőségi közleményt arról, hogy veszélyben érzik a függetlenségüket és működésüket. Ugyanis abban az időben az igazgatóság asztalára került egy, a lap szétdarabolására vonatkozó elképzelés.

Azt a pillanatot, ahogy sorban vonultak az indexesek a felmondási papírjaikkal, nem felejti el, aki látta. A jelenet világosan megmutatja, milyen rémisztő mélységbe jutott Magyarország. A lappal, ami emberek százezreinek jelent első számú információforrást, megtörtént az elképzelhetetlen. Az Index munkatársai óriási személyes áldozatot és egzisztenciális kockázatot vállalva úgy döntöttek, nem működnek együtt azzal a vezetéssel, amely kirúgta a főszerkesztőjüket. Illetve nem játsszák végig a szerepet, amit a hatalom írt meg nekik.  A csütörtökön bevonuló új vezetés pénteken már be sem mert menni az Index épületébe, nem mert szembenézni a szerkesztőséggel. 

Török Gábor politikai elemző szerint az Orbán miniszterelnök körüli „hatalomgyár nem gyakorol gesztusokat, de fél a politikai veszteségektől. A hatalomgyár számára a média kizárólag politikai kérdés, nem hisznek abban, hogy létezhet a politikától független (nem a politikai logikát alkalmazó) újságírás, ezért amit lehet, megszereznek, amit pedig nem lehet, azt ellenségnek tartják és így is viszonyulnak hozzá”.

A világsajtó is az Index ledarálásával foglalkozik. Beszámolt az eseményekről az amerikai AP, a Reuters a Bloomberg hírügynökség, a szlovák rádió (RTVS) is. Az AP kiemelte, arról a híroldalról van szó, amit egy alkalommal Orbán kormányfő „fake news gyárnak” titulált. A hírügynökség szerint a lap hosszú ideje ott volt a kormánypolitika célkeresztjében, az újságírók pedig azért álltak fel, mert veszélyben érzik függetlenségüket. A Riporterek Határok Nélkül újságíró-szervezet is beszámolt az eseményekről. Ma este Óbudán tüntetést tartottak a szimpatizánsok a hírportál mellett, majd a miniszterelnöki rezidencia elé vonultak. 

Věra Jourovát, az Európai Bizottság alelnökét is aggasztja az Indexnél kialakult állapot. Jourová azt mondta, nem szabad, hogy a gazdasági nyomás politikai nyomásgyakorlásba forduljon át. De ezen túlmenően nyugtalanítónak tartja az egész magyar sajtó helyzetét. Mert a szabad és tisztességes választások nem lehetségesek a sokszínű média és a szólásszabadság nélkül, ezért adnak okot a magyar viszonyok az aggodalomra, miután igencsak kétséges a politikai függetlenség. Elmondta, hogy a bizottság kapcsolatban áll a szerkesztőséggel.

A szlovákiai magyar újságírók is kiállnak az Index mellett. Felhívást tettünk közzé, a következő szöveggel:

Mi, szlovákiai magyar újságírók kiállunk az Index szerkesztősége mellett. A magyar sajtószabadság mindannyiunk közös ügye!

A felhívást lapzártánkig már több mint 50, különböző médiában dolgozó sajtómunkás írta alá.

(444, hvg, Media1, ú)

A szlovákiai magyar újságírók és értelmiségiek is kiállnak az Index szerkesztősége mellett

2020. július 24. 18:40

A szlovákiai magyar újságírók és értelmiségiek is kiállnak az Index szerkesztősége mellett
Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Jaroslav Haščák, az ország egyik leggazdagabb embere. A Gorilla-ügy banánhéjnak bizonyult... ⋌(TASR-felvétel)

Letartóztatták Haščákot: A Gorilla-ügy banánhéjnak bizonyult?

tankolás

Drágábban tankolhatunk

koronavírus iskola
Frissítve

Egyelőre nem mennek iskolába a középiskolások és a felső tagozatos diákok

pénz euró

OECD: jövőre ez vár a szlovák gazdaságra

kalman

Tóth Kálmán tizenöt éve testével arat a világversenyeken

koronavírus Ausztria

Koronavírus – Rekordot döntött az új halálesetek száma Ausztriában

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.