A haragosok kibékülnek, a csavargók hazatérnek

Régen nagy lagzikat csaptak, de különösebb alkalom ma sem kell ahhoz, hogy táncot ropjanakBihari Ferkó 1892-ben született Léván, lókupecként került a harmincas években Nyitrára, és a szocializmusban is kereskedő maradt, tollat, nyúlbőrt és ócskavasat vásárolt fel a hulladéktelep számára. Két feleségétől húsz gyermeke született, bocsánatosnak számító félrelépéseiből is legalább ugyanennyi, és az egész nagy család 1956-ban, amikor a törvények betiltották a cigányok számára a vándorlást, a Kálvária alatt telepedett le. Azóta is ott élnek, mindenki mindenkinek rokona és persze, mindenki mindenkit szigorún szemmel is tart, mert az oláh cigányoknál a régi szokás máig is fontosabb, mint az új divat.

Bihari vajda nagy családja

„A nagyapánk 1978-ban halt meg, egy este lefeküdt, megimádkozott – szlovákul is magyarul is, mert azt mondta, egyik Istent sem akarja becsapni – aztán sóhajtott egy nagyot, lehunyta szemét, és soha többé nem nyitotta ki. A temetésén több ezer cigány vett részt egész Csehszlovákiából, rezesbanda húzta a nótáját, és az állami rendőrség zárta le az utat a házától a temetőig. Nem is volt azóta sem olyan köztiszteletben álló vajdánk”– emlékezik a nagy öregre az egyik unokája, Jaroslav. A fiatalember a Nyitrai Konstantin Egyetemen szociális munka szakon végzett, de a baccalaureatusi diploma mellett már négy gyereke is van. Feleséget, természetesen neki is a szülei választottak, ő csak az esküvő előtt néhány nappal találkozhatott az akkor 17 éves Ivetával, de nem volt ellenvetése. „Nálunk ez így megy, a szülők úgyis jobban tudják, mi a fontos a jó házassághoz. Ha a kiválasztott lány szüleinek valami miatt mégsem tetszik a vőlegény, akkor megüzenik az apjának, hogy ne is jöjjön. A legkelendőbbek a tizenöt-tizenhat éves lányok, az idősebbeknél már kisebb az esély, hogy szüzek. Márpedig ez nálunk nagyon fontos. Régen hatalmas lagzikat csaptunk, három napig mulattunk, ma már nincs erre pénz, ezért csak a szűk családot vendégelik meg az örömszülők. Sok fiatal nem is megy el sem a hivatalba, sem a templomba, csak úgy egymásnak ígérnek örök hűséget a vajda előtt. Azt mondják, az Isten úgyis mindent lát, hivatalba meg felesleges menni, amióta nem adnak ifjúházas-kölcsönt. Próbálom nekik megmagyarázni, hogy a gyerekek miatt is jó lenne az a házasságlevél, de hát itt nagyon nehéz új dolgokat bevezetni.” Az örök hűséget sem kell szó szerint érteni – jobban mondva, csak az asszonyokra nézvést kötelező. Régen a férjes asszonyok az utcára sem mehettek ki kendő nélkül, ma már mutatkozhatnak hajadonfőtt, de a miniszoknya, a mélyen dekoltált blúz, a nadrág és a nyilvános strandokon való fürdőzés oláh cigánynők számára még ma is tilos.

Ezres bankók a karácsonyfán

Az oláh cigányok nagyon vallásosak, és mint minden érzelmüket, ezt is szeretik külsőségekben is kifejezni. Karácsonykor, természetesen nem hiányozhat a jászol sem a pásztorokkal, bárányokkal és a háromkirályokkal – a legalább fél méter magas figurákat még Ferkó nagyapa hozta valahonnan külföldről. A karácsonyfa csakis élő fenyő lehet. „Nem is ismerek olyan oláh cigányt, aki ne állítana karácsonyfát, még a legszegényebbek is feldíszítenek legalább néhány ágat – mondja Jaroslav. – A gazdag családokban régebben a legnagyobb értékű bankókkal aggatták tele a fenyő ágait, és ezeket háromkirályok napján szétosztották a gyerekek között. Én még megéltem gyerekkoromban, hogy ezresek lengedeztek a karácsonyfánkon, de ma ez már nem szokás. A halottaink sírján viszont máig is állítunk karácsonyfát, és ostyát, mézet, gyümölcsöt is viszünk ki a temetőbe. Nem bánjuk, ha elviszik a hajléktalanok, úgy tartjuk, hogy ez volt az elhunyt akarata.”

Abban a családban, ahol az év folyamán az évben meghalt valaki, nem állítanak karácsonyfát, és a legközelebbi hozzátartozók karácsonyt köszönteni sem mennek a többiekhez. A nők levágatják a hajukat, csak fekete ruhát viselnek, nem mennek társaságba, és még a fényképezkedés is tilos számukra.

Az ajándékozás szokása az oláh cigány családokban is elterjedt, de elsősorban a gyerekeknek vásárolnak játékokat. Érdekes szokás, hogy a kislányok addig nem kaphatnak babát, amíg nem kezdenek el beszélni, mert a cigányok úgy tartják, a néma baba őket is némaságra szoktatja. A hagyományos karácsonyesti menü a kacsa vagy libasült túrós tésztával és szőlővel, de sokan esznek halat is. Az asztalról nem hiányozhat az almás-mákos rétes, másnap pedig a jó sűrű pörkölt, kézzel sodort és szaggatott nudlival. Ezt a tésztafélét máig is otthon készítik az asszonyok az anyjuktól örökölt recept alapján, és a lényeg az, hogy a tészta minél hosszabb legyen.

Énekszóval, muzsikával

A kürti Anyalai Sándor, akit mindenki csak Pepes prímásként ismer, a régi karácsonyokból is leginkább a nagy közös muzsikálásokra emlékezik. „Mi nem tartottunk olyan szigorú böjtöt, hogy egész nap semmit sem ettünk volna, de azért a húsételek fogyasztása tilos volt, és anyám ilyenkor olajjal főzött. Ádám–Éva napján mindig savanyú bableves és túrós–mákos derelye volt ebédre, vacsorára pedig hal. Az ostyát, mézet és az almát még az ebéd előtt fogyasztottuk, a vacsorával már egy kicsit siettünk is, mert ahogy felálltunk az asztaltól, máris fogtuk a hangszereinket és házról házra mentünk kellemes ünnepeket kívánni. Nyolc-kilenc óra tájban fejeztük be a falujárást, az este fennmaradó részét már a családunkkal töltöttük és együtt mentünk az éjféli misére. Régebben a misén is a Pepes banda játszotta a Csendes éjt, sokan mondták, hogy még a hátuk is borsódzott a gyönyörűségtől, amikor megszólalt a hegedű. Aztán Istvánkor már elkezdődött számunkra a főszezon, innen kezdve pedig egészen a farsang végéig bálokban muzsikáltunk.”

A dunaszerdahelyi Banyák Istvánt cigányprímásként külföldön is érte már a karácsony, méghozzá Lappföldön – ott, ahol a Mikulás lakik. „A karácsony előtti napokban teljesen sötét volt, meg sem lehetett különböztetni a nappalt az éjszakától, de előtte és utána sem volt sokkal jobb a helyzet, mert egész télen tíz óra tájban kel a nap és délután kettőkor már lenyugszik. Az emberek talán azért is szeretnek társaságba, kávéházakba járni, ahol minden piros és arany színekben pompázik, hogy elűzzék a sötétség okozta szomorúságot. Abban a vendéglőben, ahol muzsikáltunk, a helyiség egyik sarkában szalmát szórtak a földre, ott volt a jászol a kisdeddel, és a vendégeket betlehemi csillagot pörgető háromkirályok jártak köszönteni. Azon csodálkoztunk a zenésztársaimmal, hogy a finnek nem halat ettek ezeken a karácsonyi vacsorákon, hanem rákot és sonkát. Még egyszer életemben felajánlották egy németországi luxusszállodában, hogy karácsonyeste is maradjak, de inkább lemondtam a gázsiról és hazajöttem. Hiába, a karácsony csak akkor az igazi, ha az ember a szeretteivel töltheti. Most már csak ketten vagyunk a feleségemmel, de gyerekkoromban húszan is ültünk az asztalnál. Nagyabonyban együtt laktunk édesanyám öccsének a családjával, ott hat gyerek volt, mi négyen voltunk, és a nagyszülők is velünk éltek. Ajándékokra, drága kollekcióra nem tellett, alma dió és szaloncukor lógott a fán, de mi így is alig vártuk az újév napját, amikor végre ehettünk belőle. Előtte nem volt szabad hozzányúlni, anyám azt mondta, hogy aki megdézsmálja a karácsonyfát, azt a következő évben megveri az Isten. Ebédre mindig lóbabot főzött a nagyanyám, utána mákos tésztát ettünk, vacsorára pedig halat, ma már rántott húst is szoktunk enni. Mi gyerekek, a vacsora után mendikálni mentünk. A Mennyből az angyalt és az Ó zöld fenyőt szoktuk énekelni. Mindenhol nagy örömmel fogadtak, ilyenkor még a haragosok is kibékültek, a dühös emberek megszelídültek és a csavargók hazatértek. Számomra máig is ez a karácsony legszebb, legfontosabb üzenete, mert ebben minden szeretet és ragaszkodás benne van.”

Virrasztva várják a Szentcsaládot

A cigány családok karácsonyi szokásai nemcsak régiónként, de attól függően is változnak, melyik csoporthoz sorolják magukat. Másként ünnepelnek az oláh cigányok, másként a kereskedők, a kosárfonók és teknősök, megint másképp a vándorcigányok, egy azonban közös náluk: a karácsonyt valamenynyien az év legnagyobb ünnepének tartják. A keleti országrészben élő cigányok például sokan még ma is saját kezűleg készítenek jászolt a kis Jézusnak, vagy legalább szalmát szórnak a szoba sarkába annak jeleként, hogy hozzájuk betérhet a szállást kereső József és Mária. Hogy messziről is lássák a hívogató fényeket, a gyertyáknak egész Szenteste nem szabad kialudniuk. Néhol az egész család hajnalig virraszt, és az egyszerű vacsorát is szertartásos módon, a földre terített, gyűrött abroszról fogyasztják el, mint hajdan a szegény pásztorok. Hajnaltájban tálalják fel a kocsonyát, és ekkor már pálinkával koccintanak Jézus megszületésének örömére. Régebben a házak előtt és a templom előtt tüzeket is gyújtottak, ez a szeretet lángját és a téli napforduló után győzedelmeskedő világosságot jelképezte, de mára ez a szokás csak a Balkánon maradt fenn.

Amint Lýdia Lehocká, a Nyitrai Konstantin Egyetem Roma Kultúra Tanszékének tanára elmondta, a Szlovákiában élő romák számára ez az ünnep elsősorban a nagy családi összejövetelekről és kibékülésekről szól. „Ha a szűkebb vagy tágabb famílián belül volt valamilyen konfliktus, azt ilyenkor akár közvetítők útján is, de biztos elsimítják, mert az új évet nem lehet haraggal kezdeni. Mivel a roma kultúra nagyrészt szájhagyomány útján terjed, a karácsonyeste is javarészt az elhunytakra való emlékezéssel, régi történetek felelevenítésével telik. Az élőkről sem feledkeznek meg, ilyenkor mindenki mindenkit meglátogat és elmondja a jókívánságait, ez lényegében a roma közösség összetartozásának és összetartásának a kifejezése. A bőség és boldogság ünnepével kapcsolatban azonban nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy nagyon sok roma családban a karácsony is beleszürkül a többi hétköznap nyomorába. A szegénység kiöli az emberekből az ünnepi készülődés örömét. Ha valahol az állandó nélkülözés ver tanyát, azt egy idő múlva az igénytelenség is követi, és a hagyományok lassan feledésbe merülnek. Nagy kár, mert a Megváltó a szegények számára is megszületett, és a betlehemi csillag elsősorban nekik üzen, hogy ők is Isten szeretett gyermekei.”