A gondolkodás autonómiája

Aki most az „autonómia” olvastán zsigernből prüszkölni, netán csapkodni kezd, annak azt ajánlom, higgadjon le, és nézzen utána e fogalom mibenlétének, jelentéstartományainak, ezzel együtt pedig alaposan vizsgálja felül, mit jelent számára ez a szó. Akár Miroslav Kusý írásaiban is utánanézhet. Mivel pedig Kusý professzor A magyarkérdés Szlovákiában című könyvéről mormognék itt pár sort, mindazon nemzeti demagógoknak is szívből ajánlom ezt a művet — szellemi terápiaként —, akik személyes vagy politikai megdicsőülést éreznek, valahányszor a haza, önállóság, autonómia kifejezéseket hallják vagy kimondják. Tévednek azok, akik nemzeti alapon vallják a „miénknek” ezt a nagyszerű embert és gondolkodót, megkockáztatom: a szlovák Bibó Isvánt. Legyen ez bármily kategorikus, javaslom, tegyék Kusý írásait ajánlott olvasmánnyá Szlovákia valamennyi középiskolájában, akár a modern történelemoktatás részeként, akár gondolkodást fejlesztő „ajzószerként”. Többet érne, mint bármilyen, Európát népszerűsítő kampány. Mert ha sikerült mára valamit is megőrizni és korszerűen továbbadni a klasszikus európai kultúrából és szellemiségből, azt itt, a saját házunk táján Miroslav Kusýnak is köszönhetjük. De térjünk a tárgyra.

A könyv a Kalligramnál 1993-ban megjelent Szlovák vagyok, szlovák leszek folytatásának is tekinthető, kiadását pedig a „sötétség oszlatása” mellett két tényező is indokolttá tehette: a regionalizmus megerősödése Nyugat-Európában s ezzel párhuzamosan integrálódásunk ez EU-ba, másrészt pedig az önálló szlovák állam megalakulása óta eltelt majd tíz év belpolitikájának sok tekintetben szomorú alakulása. Ennek a politikának mindmáig — sajnos — egyik legérzékenyebb pontja a nemzetiségi kérdés, amelynek kezelése és megoldása egyben az állam és a társadalom fejlettségét, ha úgy tetszik: felnőttségét is pontosan tükrözi.

Nemzeti vagy polgári államot? Központosított hatalmat-e, vagy pedig önálló jogkörökkel rendelkező régiók természetes szövetségét? Mit jelent a szubszidiaritás elve? Mi a civil társadalom? Mi a monolitikus állam? Mi a multietnikus társadalom? Mi a különbség etnikai, területi és önkormányzati autonómia közt? A regionalitás paradigmájában mi az összefüggés funkcionális tér és politikai tér között? Mely európai és amerikai példák követhetőek a honi kisebbségpolitikában, és melyek nem? Miért épp a nacionalizmus újjáéledése fenyegeti a leginkább e térség nemzeteinek egészséges fejlődését, és milyen történelmi, geopolitikai okokra vezethető ez viszsza? Mi a balkáni háború számunkra legnagyobb tanulsága? Miként lehet az alapfeltételeket megteremteni ahhoz, hogy (Grendel szavaival élve) szellemiekben se az elszigeteltség, hanem az egyetemesség (nem uniformizáltság!) felé forduljunk?

Olyan kérdések ezek, amelyek Szlovákia jelenét és jövőjét alapjaiban érintik. Nem mindegy tehát a rájuk adott válaszok minősége és időtállósága. Miroslav Kusý egyebek között ezekre a kérdésekre is érvényes válaszokat ad. Miként azt is részletesen elemzi, hogy miért épp a szlovákiai magyar kisebbség tudott eddig a legdemokratikusabb államalkotó elemként fennmaradni. Viszont arra is rámutat, hová vezet a tisztán etnikai alapú politizálás. Tárgyilagosan, észérvekkel, differenciált alapossággal bírálja a szlovák alkotmány (s egyben jövőkép) hiányosságait; konstatálja: mindaddig, amíg Szlovákia nemzetállamként határozza meg önmagát, senki sem háborodhat fel azon, ha az itteni magyarság akár a területi autonómia ötletével is előrukkol időnként.

Kusý professzor nem ebben látja a megoldást. Sokkal inkább az egészséges kompromisszumokban, a mindkét fél számára méltányos, tehát előnyös közigazgatási elrendezésben, kulturális, gazdasági együttműködésben, egymás megbecsülésében. Ám ehhez óhatatlanul szükséges a múlttal való józan szembenézés, a feltupírozott nemzettudatnak, a hamis mítoszoknak, a tabuknak, a szakadatlan „egymás ellen határozzuk meg önmagunk”-féle frusztrált énképeknek az elvetése is — mindkét fél részéről.

Kusý érdeme, hogy szlovákként ő elsősorban a saját nemzete szellemtörténetében és történelemtudatában teremt biztos kézzel rendet, precízen és finoman, őszintén. Csoda, ha ma, egy elrontott közigazgatási reform után és a hazai közélet, politizálás teljes intellektuális-morális elrohadásának küszöbén még mindig gyűlölik és köpik őt? Na de a többség képviselői közül ki írta meg a legpontosabban a kommunista, a rendszerváltó, majd pedig az „önálló szlovák” kormányok nemzetiségpolitikájának bírálatát? E könyv tanúsága szerint is — Kusý, a par excellence szabad ember, az autonóm gondolkodó.

Mikor hallgatnak végre rá? Olvassuk tehát újra és újra! Óriási esély az emberhez méltó életre — mindannyiunknak.

Buchlovics Péter