Farnad/Párkány. Tegnap már a Garam mentén, a Lévai járásban értük utol a XXIX. Honismereti Kerékpártúra résztevőit. Köteles László MKP-s parlamenti képviselő, a túra egyik szervezője elmondta, hogy bár az eső kitartóan üldözi a csoportot, mégis jó hangulatban barangolják be a történelmi Bars vármegye tájait.
A Garam mentén barangolnak
Ma Garamszentgyörgyön megnézik a román kori templomot és a tájházat, majd innen Nagysallóra bicikliznek, ahol megtekintik az 1848/49-es honvédemlékművet, továbbá meghallgatják Limpár Péter történész előadását a nagysallói csatáról. A következő programpont a farnadi tájház, majd a bényi román kori templommal és a rotundával, továbbá az egykori helyi földvár sáncának maradványaival ismerkednek a túrázók. Este Garamkövesden vernek tábort. A garamkövesdiek egyébként a falu szülöttjének, Gyurcsó István költőnek a verseiből összeállított emlékműsorral kedveskednek a kerékpártúra résztvevőinek.
Szombaton a csoport megkoszorúzza Gyurcsó István garamkövesdi sírját, majd a kerekezőkre lubickolás vár a párkányi strandon. A Mária Valéria hídon is átsétálnak, megnézik Esztergom történelmi nevezetességeit. Köteles László elárulta, az összes eddig érintett településen nagy-nagy szeretettel fogadták őket, a pogrányi önkormányzat például még váratlan kiállítást is rendezett erdélyi templomokról, s erre rögtön meginvitálták a csapatot. Mint kiderült, a művészi fotók készítője az egyik korábbi kerékpártúra résztvevője Erdélyből.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.