A Duba-próza virtuális csúcsai

Duba Gyula a Halódó parasztvilágban: „Egyebet sem csinálok hát,nmióta hazajöttem, mint a halál és elmúlás árnyaival hadakozom. Párbeszédet folytatok egy másik (volt) világgal, de úgy is joggal mondhatom, hogy párbeszéd a másvilággal.”
Befejeződött hát a nagy trilógia.

Duba Gyula a Halódó parasztvilágban: „Egyebet sem csinálok hát,nmióta hazajöttem, mint a halál és elmúlás árnyaival hadakozom. Párbeszédet folytatok egy másik (volt) világgal, de úgy is joggal mondhatom, hogy párbeszéd a másvilággal.”

Befejeződött hát a nagy trilógia. Kész van végül az oly régóta áhított „cseh/szlovákiai magyar nagyregény”. A kiadó, a Madách-Posonium a címoldalon sugallja, hogy az ĺvnak a csukák és az Örvénylő idő folytatása a Halódó parasztvilág, s nem — amint a címe sugallaná — egy korábbi s máig reprezentatívnak tartott Duba-opusé, a Vajúdó parasztvilágé. Mi okozza az ellentmondást? Nyilván a protagonista, Nagybene Péter alakja. Aki ugye, kell-e mondanunk, nem más: maga az író, Duba Gyula. De ugyanő a „hőse” egy másik Duba-trilógiának, az Aszály és az Álmodtak tengert ciklusnak, melynek befejezését a közeljövőre ígéri a szerző. Csakhogy e másik trilógia protagonistáját Gálnak hívják. ĺgy a mindig önéletrajzíró Duba beleesett a hagyományos-realista regényírók csapdájába, s egy felszínesebb, mondvacsinált, sültrealista poétika alapján próbálja megkülönböztetni hősei (vagyis a maga) világát, s elfeledkezik egy mélyebb összefüggéseket rejtő-feltáró poétikáról, amely felölelné egyrészt a protagonisták nevétől függetlenül az egész egységes Duba-világot, másrészt, elhagyván a többször is megírt problematikát (a háború, a kitelepítések, a szövetkezesítés, ’56, ’68, de főleg a háború előtti kamaszkor — ĺvnak a csukák, Aszály), csak a csúcsait idézné az egésznek.

Ha így nézzük a Halódó parasztvilágot, egy egészen más panoráma s egy egészen más trilógia tárul ámuló szemünk elé. S az már csak alighanem logikus következmény, hogy éppen a csúcsok idézik az egészet. Eszerint: a trilógia első kötete (véletlen-e a cím?) a reprezentatív Duba-könyv, a Vajúdó parasztvilág. Vagyis a múlt (pontosabban a régmúlt), az a korszak tehát, melynek 1945-ig, tizenöt éves koráig részese volt maga az író is. A második kötet (ahogy a valóságos trilógiában is) az Örvénylő idő. Csakhogy az amúgy is túl hosszúra sikeredett s többször is újraírt ĺvnak a csukák problematikája nélkül. Az ugyanis kétségtelen, hogy a Vajúdó parasztvilág mellett a Duba-életmű eddigi csúcsa épp az Örvénylő idő. Tehát a ’45 utáni bonyolult Kárpát-medencei (paraszt)világ, azaz hősünk (Nagybene, Gál, Duba) élete 15-től 60 éves koráig. S ez is, ugye, milyen szimbolikus: épp a felnőttkor küszöbével kezdődik s a nyugdíjaskorral végződik, noha a valódi regény a hős apjának megrendítően szépen megírt halálával végződik, Duba alighanem legszebb lapjaival.

S végül a harmadik kötet, a Halódó parasztvilág. Vagyis a jelen. Amelyet mondhatunk akár jövőnek is, mint ahogy az Örvénylő idő inkább a közelmúlt, mint a jelen. S íme, a virtuális cseh/szlovákiai magyar nagyregény. ĺgy igaz-e, persze, nem a mi dolgunk eldönteni, hisz az egész nyilván nem több, mint szubjektív benyomás. S azt se feledjük, hogy a világéletében s ma, hetvenen túl is mindig termékeny Duba az említett virtuális trilógián kívül is írt még néhány kiemelkedő opust (A macska fél az üvegtől, Sólyomvadászat stb.), s meglepő, hogy ezek épp a másik, a nem parasztvilágot idéző Dubát reprezentálják, s ha van még tovább, márpedig miért ne volna, akkor ezt a másik trilógiát kellene folytatnia. Érzi ezt az író is, hisz aligha véletlen, hogy a szimbolikus 2000-ben befejezett trilógiát így zárja: „Végre felismertem a helyzetemet. Bennem halódik a parasztvilág. A Garam mentén tovább él a maga módján, az idő törvénye szerint. Ennyi a nap tanulsága. Aztán autóbuszok zúgtak és villamosok csilingeltek körülöttem. Elnyelt a nagyváros, ahol élek, s tudom, hogy már nem enged el.”

Cselényi László

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?