A diákok kötelezettségei az egészségügyi biztosítók felé

<p>Amennyiben egy diák befejezi tanulmányait a középiskolán, vagy egyetemen, úgy köteles nyolc napon belül jeleznie az egészségügyi biztosító felé, hogy ki fogja utána fizetni az egészségügyi biztosítást.</p>

A középiskolások helyett az állam fizeti a biztosítást a nyári szünidő végéig, ha nincs más, aki fizesse azt. „Egy főiskola vagy egyetem diákja más helyzetben van, rá a középiskolások haladéka nem érvényes.” – figyelmeztetett Eva Ravingerová, az Általános Egészségügyi Biztosító szóvivője. A középiskolát befejező diákok szeptember 1-jétől saját maguk fizetik az egészségügyi biztosítást abban az esetben, ha nem vállalnak addig munkát, nem vállnak magánvállalkozókká, vagy ha nem folytatják tanulmányaikat. A felsőoktatásban részt vevő diákok a képzés végeztével, azaz az államvizsga másnapjától számított nyolc napon belül kötelesek jelentkezni a biztosítónál. Amennyiben a volt diák jelentkezik a munkaügyi hivatalban, az állam fizeti továbbra is helyette a biztosítást, de ha munkát vállal, úgy a munkavállaló fizeti azt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?