A D4R7 Construction topmenedzsere szabadlábon védekezhet

Michael Heerdt
Pozsony |

Michael Heerdt, a D4R7 Construction vállalat topmenedzsere szabadlábon védekezhet – döntött hétfőn a Pozsonyi Kerületi Bíróság Tibor Kubík vezette szenátusa. A D4R7 Construction cég a D4-es autópálya és az R7-es gyorsforgalmi út építésének fő kivitelezője.

A kerületi bíróság elvetette a felügyelő ügyész panaszát, amellyel a Pozsony III Járási Bíróság múlt heti döntését támadta meg. „A bíróság elvetette az ügyész előzetes letartóztatásra vonatkozó javaslatát. Megállapíthatjuk, hogy a bíróság figyelembe vette a jogállamiság alapelveit. A személyi szabadság korlátozásának javasolt módja nem lett volna arányos, az ügyfelem ráadásul teljesen nyitott az együttműködésre. Az elrendelt korlátozásokat tiszteletben tartja, és együtt fog működni a bűnüldöző szervekkel” – hangsúlyozta Ondrej Laciak, Michael Heerdt ügyvédje. A Kerületi Bíróság döntése jogerős.

Heerdt elmondta: tiszteletben tartja a bíróság döntését, ugyanakkor azt várja, hogy bizonyítást nyer az ártatlansága, és megvédheti a jó hírnevét. Állítása szerint az építési projekttel kapcsolatban sok hamis információ hangzott el.

A Pozsony III Járási Bíróság június 1-jén elvetette a kerületi ügyész indítványát, vagyis nem rendelte el Heerdt előzetes letartóztatását, aki így szabadlábon védekezhet. A bíróság a letartóztatás helyett a pártfogó felügyeletet rendelte el, és megtiltotta a terheltnek, hogy külföldre utazzon.

A rendőrség május 29-én vette őrizetbe Michael Heerdt-et, aki ellen környezetkárosítás ügyében indult büntetőeljárás. A másik gyanúsított, Juan José B. spanyol állampolgár a rendőrség szerint már hosszabb ideje külföldön tartózkodik, így ellene a nemzetközi szerződésekkel összhangban fognak eljárni.

A gyanú szerint a D4 és az R7 építésével összefüggésben illegális anyagkitermelésre került sor Dénesdtorcsmisérd (Dunajská Lužná) környékén. A védett csallóközi területen okozott kár összege eléri a 12,5 millió eurót. A rendőrség kártérítés címén már lefoglalta az összeget. Lefoglaltak továbbá több szlovákiai ingatlant is.

A pozsonyi nullás körgyűrű (D4/R7) építésével összefüggésben a rendőrség összesen kilenc bűncselekmény – többek között illegális hulladéklerakás, környezetkárosítás és adócsalás – ügyében indított vizsgálatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?