A cseh politikusok is történelmi felelősséget viselnek a szlovák-magyar konfliktusért

"A cseh politikusoknak csak minimális lehetőségük van beavatkozni a dologba (a szlovák-magyar vitába), mert a konfliktusos helyzetért, amelynek kialakításához egykoron tulajdonképpen elődeik is hozzájárultak, történelmileg ők is felelősek" - mutatott rá Bohumil Doležal A szlovákiai futballháború háttere című írásában. A magyar témákkal gyakran foglalkozó politológus bírálja a cseh sajtót, mert szerinte egyoldalúan tájékoztat a vitáról.

A dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen történt incidensért a cseh sajtó már szokásosan a magyar felet tette felelőssé. Ezt a képet azonban egy kicsit ki kell igazítani, mégpedig anélkül, hogy bármi módon mentegetnénk a Jobbik mozgalmat, a Magyar Gárdát vagy a magyar szurkolók kemény magját - jegyzi meg a szerző.

Az események megértéséhez szükség van a körülmények ismeretére - írja Doležal. Kifejti: Dunaszerdahely Szlovákia többnyire magyarok lakta vidékén fekszik, Szlovákiában a szlovák-magyar kapcsolatok tele vannak problémákkal, s a Robert Fico vezette kormány nem igen igyekszik azokat enyhíteni. Míg Magyarországon a szélsőségeseknek nem sikerült bejutniuk a parlamentbe, Szlovákiában a kormánykoalíció részét alkotják. Az oktatásügyi tárca a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt kezében van, s a pártelnök Ján Slota gyakran tesz magyarokat sértő kijelentéseket.

A Szlovák Nemzeti Párt problémája hasonló s csehországi Munkáspártéval, amely - egyelőre - még nincs a parlamentben. Arra alapul, hogy az emberek valamitől félnek - Csehországban a romáktól, Szlovákiában az állítólagos magyar "revizionizmustól" -, a párt ezt a kérdést felfújja és pontszerzésre használja ki. Bizonyos probléma természetesen létezik, de ismerni kell annak történelmi gyökereit is.

Doležal ezzel összefüggésben felidézi a Habsburg-monarchia sikertelen igyekezetét egy politikai nemzet kialakítására. A problémát az utódállamok, köztük Csehszlovákia, örökölték. Csehszlovákia az egységes hazából azonnal kizárta az úgynevezett kisebbségeket (németeket, magyarokat, lengyeleket és ruszinokat), s az egységes csehszlovák nemzet csavaros elméletének hangoztatásával arról próbálta meggyőzni a világot, hogy a szlovákok tulajdonképpen csehek. A szlovákiai magyarok döntő többsége nem önszántából került Csehszlovákia fennhatósága alá, hanem azért, mert Masaryk és Beneš Szlovákia déli részén keresztül vitték a "stratégiai határt". Csehszlovákia sem végezte túl jól, s Ausztria-Magyarország utolsó örököse térségünkben Szlovákia.

A csehek olyasmivel szálltak ki ebből az örökségből az 1945-1947-es években, amit "nem nehéz háborús bűnnek minősíteni" - mutat rá a szerző a szudétanémetek kitelepítésére célozva.

Miután Közép-Európa megszabadult az orosz igától, az örökséget elfedte az Európai Unió. Ez a szőnyeg alatt azonban továbbra is létezik, s olyan pillanatban teszi bizonytalanná a régiót, amikor újra szót kér az éledező orosz imperializmus.

Csak remélni lehet, hogy a szlovákok és a magyarok megbirkóznak ezzel a rossz örökséggel. A szlovák értelmiségiek körében jóakaratban nincs hiány. Jó lenne, ha a cseh sajtó is a "közönyös és tájékozatlan írásával és beszédével nem vezetné félre az olvasót és nem öntene olajat a tűzre" - szögezi le Bohumil Doležal.