Az Európa jövőjéről szóló konferencia (CoFoE) fő üzenete az egyszerű emberek számára az volt, hogy ők is elmondhatják, mit gondolnak arról, milyen legyen az EU, és az uniós vezetők meghallgatják őket – mondta Pavol Baboš politológus, a Komenský Egyetem munkatársa.
A CoFoE fő üzenete, hogy az emberek is elmondhatják véleményüket az EU jövőjéről
„Érzékelhető a különbség a korábbi elitista eszmecserékhez és konferenciákhoz képest, ahol főleg egyetemi emberek vagy például kormányzati, közigazgatási szakértők mondták el a véleményüket, de az utca embere nem” – mondta Baboš.
Az uniós jogalkotási és szervezeti folyamatokban most több változtatásról indult egyeztetés, és Baboš szerint ez több ponton találkozhat azzal, amit a CoFoE résztvevői javasoltak. Ha megvalósulnak egyes módosítások, azokat a CoFoE eredményeként is el lehet adni, még ha esetleg más szinteken is felmerült az adott ötlet, véli a politológus.
Szerinte az unió alapszerződéseinek megváltoztatására van a legkisebb esély. „Erre ma nincs megfelelő politikai akarat az egyes tagállamok részéről, ráadásul ez sokkal bonyolultabb is, mint valamilyen közpolitikai kérdésekben módosításokat végrehajtani” – jegyezte meg Baboš.
Úgy látja, azokban a közpolitikai kérdésekben lesz a legegyszerűbb változást elérni, amelyek kizárólag az EU hatáskörébe tartoznak, így nincs szükség az összes tagállam beleegyezésére, ezek főleg gazdasági jellegű kérdések, például a digitalizáció és a digitális környezet szabályozása.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.