A cégek többsége elégedett az állami támogatásokkal

gyári munkás

A munkaügyi tárca szerint a legtöbb munkavállaló és munkáltató elégedett az általuk nyújtott állami elsősegély-támogatással. A környező országokhoz képest az egész folyamat kevesebb adminisztratív teherrel és gyors ügyintézéssel járt.
 

A munkaügyi tárca szeretett volna pontos képet kapni arról, hogy az érintettek mennyire elégedettek a koronavírus-járvány által okozott károk enyhítését célzó állami támogatásokkal. Az ezzel kapcsolatos felmérés kidolgozásával ezért a pozsonyi Trexima munkaerőpiackutató és tanácsadó társaságot bízta meg, amelynek a szakemberei július második felében 2065 vállalat véleményét kérték ki. A 19 gazdasági ágazatra kiterjedő felmérésben részt vevő cégek közel 300 ezer állandó és mintegy 20 ezer szerződéses munkavállalót foglalkoztatnak.

Meglepett miniszter

Milan Krajniak munkaügyi miniszter szerint az eredmények őket is meglepték, a válaszadók többsége ugyanis pozitívan értékelte a tárca eddigi munkáját. A felmérés 28 kérdést tartalmazott, amelyek elsősorban az intézkedések hatékonyságával és a koronavírus-járvány gazdasági és a munkaerőpiaci hatásával foglalkoztak. A kérdőív zárórészében a munkáltatók kifejthették véleményüket a jövő évi minimálbér várható összegével kapcsolatban.

Szociális támogatás

A válaszadók nagyjából háromnegyede a munkahelyek fenntartásához szükséges pénzügyi támogatással, valamint a szociális támogatások terén nyújtott segítségadással volt elégedett. „Számomra ez azt bizonyítja, hogy a munkaügyi tárca által bevezetett intézkedések segítettek, mégpedig jelentős mértékben” – tette hozzá a munkaügyi miniszter. Ugyanakkor a felmérés arra is rámutatott, hogy az ország még a válsághelyzetekben is képes működni.

Az egyes régiók viszonylag azonos mértékben, nagyságuk arányának megfelelőn vettek részt a kérdőívek kitöltésében. A nemzetgazdasági ágazatok, vagyis a válaszadók tevékenységi területe szerint magasan az ipari termelésben dolgozók részaránya volt a legnagyobb (33,5%), majd a kereskedelem következett (17%), a többi gazdasági ágazat részaránya külön-külön számolva, mind 10 százalék alatt volt.

Hasznos honlap

A munkaügyi tárca a www.pomahameludom.sk internetes portálon keresztül tájékoztatta a munkáltatókat és a munkavállalókat az éppen aktuális helyzetről. A felmérésen belül a válaszadók 54,2%-a nemcsak hogy ismeri, de meg is látogatta a weboldalt, és csak minden tizedik nem hallott még róla. Az oldal hasznosságát és áttekinthetőségét a válaszadók 95,8%-a pozitívan értékelte, amit a munkaügyi tárca is jóleső érzéssel fogadott.

 

Érdekes

Derűlátó cégek

  • A cégek csaknem 58%-a igényelte az állami támogatást, és csak mintegy 10%-uk panaszkodott a folyamat adminisztrációs terheire, mindössze 5%-uk mondta, hogy a támogatás késve érkezett.
  • A válaszadók 91%-a nem tervez elbocsátásokat, csak a maradék 9% számol leépítésekkel.

Éltek a lehetőséggel

A munkaügyi miniszter értékelésében kitért arra is, hogy a cégek több mint fele, csaknem 58%-uk igényelte az állami támogatást, és csak mintegy 10%-uk panaszkodott a folyamat adminisztrációs terheire, mindössze 5 százalékuk mondta, hogy a támogatás késve érkezett. A miniszter ezért irrelevánsnak tartja azokat az információkat, amelyek szerint a tárca támogatása nem lenne célirányos, vagy túl sokáig tartana az elintézése.

A további kérdések között szerepelt, hogy milyen hatással van a koronavírus-járvány a cégük és vállalataik bevételeire. Nem meglepő, hogy a válaszadók 81%-a negatív hatást jelölt meg, 11% semleges, a szervezetek 8%-a pedig pozitív hatásként könyvelte el (ide tartoznak főleg a kereskedelemmel, élelmiszerellátással és fuvarozással foglalkozó cégek). A munkaerőelbocsátással kapcsolatos kérdésre, hogy terveznek-e leépítést az elkövetkezendő 2 hónapban, a válaszadók 91 százaléka nemmel válaszolt, és csak a maradék 9% számol leépítésekkel.

Vita a minimálbérről

A kérdőív befejező része a minimálbérrel kapcsolatos kérdéseket feszegette. A munkáltatók 56%-a egységes minimálbérrel lenne elégedett az ország egész területén, 2020% pedig inkább az ágazatok és az egyes régiók szerinti megkülönböztetés mellett döntene. A válaszadók 44,4%a továbbra is egyetért a még érvényben levő törvénnyel, amely a tavalyi átlagbér 60%át jelentené, tehát 656 eurót, a kormány azonban augusztus 26-án kompromisszumos megoldást fogadott el, 623 euró értékben.

Széplaki Dénes

A szerző a pozsonyi Trexima piackutató és tanácsadó társaság alkalmazottja

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?