A cégek nem ismerik az iskolákat

Pozsony |

<p>A hazai szakközépiskolák célkeresztjében főleg a szülők, vagyis a leendő diákok állnak. A végzősök potenciális munkáltatóivalnem igazán tartják a kapcsolatot, holott ez fontos lenne.</p>

Nem dolgoznak saját imidzsükön a szakközépiskolák, derül ki abból a felmérésből,  amelyet a kormányhivatal készíttetett a svájci–szlovák együttműködési program keretén belül. A projekt fő tanulsága, hogy a hazai szakközépiskolák nem reklámozzák magukat, így a munkáltatók csak a szűk környezetükben működő iskolákról szereznek tudomást. Létezik például 139 hazai szakközépiskola, amelyekről a felmérésben megkérdezett 2000 hazai munkáltató még nem is hallott. Az egyik ok, hogy az iskolák főleg arra koncentrálnak, hogy minél több elsőst vegyenek fel, vagyis minél több állami támogatást vonzzanak be. Jó reklám a jó munkaerő Ha a munkáltató ismeri az iskolát, vagy alkalmazza az iskola egykori végzőseit, nagy eséllyel alkalmaz majd további jelentkezőket, akik ott végeztek, figyelmeztet Václav Hřích, a felmérést lebonyolító AKO társaság igazgatója. „Muszáj, hogy az iskolák hírt adjanak magukról, és az is hasznos, ha megtanítják a diákjaikat arra, hogy legyenek büszkék arra, hol tanultak” – magyarázta Hřích.  A személyzeti osztályok alkalmazottainak válaszaiból kiderül, hogy az adott cég hajlamos megítélni egy középiskolát a korábban ott végzett alkalmazottai alapján. Vagyis, ha van egy jó alkalmazottjuk az adott iskolából, akkor az a legjobb reklám. „Az iskoláknak kommunikálniuk kellene a cégekkel, expókra kellene járniuk, meg kellene szólítaniuk a munkáltatókat” – sorolta a teendőket Hřích. Szerinte, ha egy munkáltató tudomást szerez az adott iskola létezéséről, jó esetben alkalmazni is fogja azokat a végzősöket, akik onnan kerültek ki. A személyzetisek viszont az iskolánál sokkal előbbre valónak tartják a szakot, amelyen az illető végzett. A cégek alacsony tájékozottságának másik oka, hogy a végzősök általában nem hajlandók más járásban vagy más megyében munkát vállalni, így a vállalatok jobbára csak azoknak az iskoláknak a végzőseiből válogatnak, amelyek a környéken működnek. Ismertebb magyar iskolák Az ország három legismertebb szakközépiskolája a munkáltatók válaszai alapján a máriatölgyesi (Dubnica nad Váhom) ipari, a besztercebányai egészségügyi és a privigyei szakközépiskola. Megyei bontásban a munkáltatók válaszai alapján a legismertebbnek tartott szakközépiskolák listáin csak néhány magyar tannyelvűt találunk. Kassa megyében szinte minden cégnél hallottak a nagykaposi Dózsa utcai szaktanintézetről. Az összesített paraméterek alapján Nyitra megyében nagyon jó eredménnyel zárt a lévai Kittenberger Kálmán Kereskedelmi Akadémia és az ógyallai építőipari szakközépiskola. Nagyszombat megyéből a nagymegyeri kereskedelmi akadémiát és a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolát sorolták a legjobbak közé.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?