A bírósági végrehajtók tárgyként kezelik a gyerekeket

A bírósági végrehajtók tárgyként kezelik a gyerekeket
Pozsony |

<p>A munka- és igazságügy-minisztérium által kidolgozott új jogszabályok értelmében a szociális munkásnak már a bírósági végzés végrehajtásának előkészítésénél is jelen kell majd lennie - jelentette be a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) mai vitaműsorában Branislav Ondruš (Smer), a munkaügyi minisztérium államtitkára. Az új rendelkezéssel elejét akarják venni annak, hogy a gyerekeket érzéketlenül szakítsák el szüleiktől vagy nevelőiktől a bírósági végrehajtók.</p>

Ondruš elmondta: a jelenlegi szabályozás szerint a szociális munkásnak nincs beleszólása a bírósági határozat végrehajtásába. Az új rendszer szerint azonban jelentősen megerősödne a szociáls alkalmaztottak pozíciója a gyermekelhelyezés kérdésében.  Az igazságügy-minisztérium pedig külön erre a feladatra képezne ki bírósági végrehajtókat. A jövőben rögzítik a gyámügyi hivatalnok és a gyermek beszélgetéseit is, hogy azzal a későbbiekben ne lehessen manipulálni. Ondruš nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy ha a gyámügyes nem értene szót a gyermekkel, annak kérésére egy másikat hívjanak helyette. Ida Želinská, a Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal volt elnöke szerint az olyan embertelen és érzéketlen bánásmód, ami a kis Marco esetét jellemezte, mindennapos a gyermekek elhelyezését érintő bírósági végzések végrehajtása során. Želinská szerint a legfőbb gond, hogy a gyermeket nem partnerként kezelik, hanem csak mint egy "dolgot", amit át kell helyezni egyik helyről a másikra. A gyerekekkel nagyon kevesen beszélgetnek, vagy nyugtatják meg őket - hangsúlyozta. Želinská egy külső ellenőrző szerv létrehozását is sürgette. Hasonlóképpen fogalmazott a műsorban az SaS képviselője, Natália Blahová is. "A gyermekre erőszakkal kényszerítik rá a bíróság határozatát, senki sem kíváncsi a véleményére, és végig úgy bánnak vele, mint egy tárggyal" - mondta. (TASR, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?