A bíróság egy nagy rokonság

Pozsony |

<p>A tavaly kinevezett bírók 30 százaléka közeli rokoni kapcsolatban áll más bíróval vagy a bíróságok alkalmazottaival &ndash; derül ki a Via Iuris szervezet által 2013-ban végzett felmérésből, melynek eredményeit tegnap ismertették.</p>

A felmérés igazolta a korábban már nyilvánosságra került információkat, mely szerint a 64 szlovákiai bíróságból csak hétnél (Léva, Nagykürtös, Nagyrőce, Komárom, Rózsahegy, Malacka, Szenice), tehát a kisebb bíróságoknál nem dolgozik egyetlen olyan bíró sem, akinek legalább egy rokona is az igazságszolgáltatásban dolgozna.

Várnak az Alkotmánybíróságra

A Via Iuris szerint azt, hogy a bírók ne saját rokonaikat nevezzék ki bírónak, úgy lehetne a legegyszerűbben elkerülni, ha a jelöltek meghallgatását végző szakbizottság tagjai nem lennének bírók. „Ez nagymértékben hozzájárulna ahhoz, hogy többé ne legyen megkérdőjelezhető a kiválasztás objektivitása” – állítja Kristína Babiaková, a Via Iuris jogásza. Emlékeztetett, bár egy 2011-ben elfogadott törvénymódosítás kimondja: a bírókat kiválasztó szakbizottságokban inkább egyetemi professzorokat, nonprofit szervezetek képviselőit vagy független jogászokat kellene ültetni, ezek a testületek továbbra is csak bírókból állnak.

Az igazságügyi minisztérium szerint, ha elfogadnák a Via Iuris javaslatát, akkor megsértenék az Alkotmánybíróság határozatát. „A szervezet javaslata első ránézésre egyszerű, valójában viszont sérti az Alkotmánybíróság határozatát, mely szerint a bírók kiválasztására vonatkozó, 2011-ben elfogadott szabályok egy része alkotmányellenes. Ezért fölösleges lenne módosítani a bizottságok összetételén” – állítja sajtónyilatkozatban a minisztérium azzal, hogy az Alkotmánybíróság ebben az esetben még nem tette közzé határozatának magyarázatát, ezért csak ennek áttanulmányozása után tudják majd módosítani a szabályokat úgy, hogy az ajánlásoknak is megfeleljenek.

A tények önmagukért beszélnek

Arra, hogy a bíróságokon gyakran dolgoznak rokonok, tavaly a Transparency International (TIS) szervezet is figyelmeztetett. A bírók 2012-es vagyonbevallásaiból a TIS ugyanis kiderítette, hogy az 1383 aktív bíróból 277-et – tehát minden ötödiket – közeli rokoni kapcsolat fűz valamilyen más bíróhoz vagy a bíróság egyik alkalmazottjához. Közeli ismerősnek a módosított vagyonbevallások szerint szülők, gyermekek, unokák, testvérek, férj és feleség számítanak. Mivel a bíráknak nem kell megjelölniük, hogy milyen viszonyban állnak az adott személlyel, csupán fel kell tüntetniük a közeli rokon nevét és azt, hogy hol dolgozik, nehéz utánajárni a konkrét kapcsolatoknak.

A csúcstartó a Kassai Kerületi Bíróság, melynek 67 bírája közül 22-nek van rokona a kelet-szlovákiai bíróságokon – ebből 13 rokon ugyanazon a bíróságon dolgozik. A kassai kerületi instancia elnökének, Imrich Volkainak a felesége és a menye is a kerületi bíróságon dolgozik, lánya pedig férjével a kassai járásbíróságokon. Volkai fia 2011-ig apjánál dolgozott, majd Dobroslav Trnka főügyész kinevezte járási ügyésznek. Arról az Imrich Volkairól van szó, akit a Smer idén alkotmánybíró-jelöltnek választott, ám Andrej Kiska államfő, további négy jelölttel együtt, elutasította kinevezését.

„Csak úgy lehet véget vetni a rokoni kapcsolatoknak a bíróságokon, ha a bírókat nem bírók fogják kiválasztani a jelöltek közül. Több nemzetközi ajánlásban is az áll, hogy a bizottságokat más szakmák képviselőiből kellene összeállítani” – fűzte hozzá Babiaková. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?