A bírók is birkóznak az európai uniós csatlakozással

Kassa. A szlovákiai bírók májustól automatikusan európai bírókká válnak, ez főleg az úgynevezett közösségi jog gyakorlását, előtérbe helyezését jelenti majd.

Kassa. A szlovákiai bírók májustól automatikusan európai bírókká válnak, ez főleg az úgynevezett közösségi jog gyakorlását, előtérbe helyezését jelenti majd. „A dolog csak első ránézésre egyszerű, valójában sok a buktató” – állítja Ján Mazák, az alkotmánybíróság elnöke, aki tegnap Csáky Pál miniszterelnök-helyettest fogadta Kassán.

A megbeszélésen az alapvető emberi jogok védelmének hazai helyzetéről esett szó az uniós jogi intézmények, mindenekelőtt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának szemszögéből nézve. Mazák szerint a hazai bírók szakmailag nem kevésbé felkészültek az uniós tagállamokban dolgozó kollégáiknál, ám meg kell tanulniuk kommunikálni az Európai Bírói Testülettel, amely az európai alkotmánybíróságnak felel meg, s hazánknak is lesz benne képviselője. Ugyanis ha Szlovákia netán megsérti az uniós jogszabályokat, konfliktusba kerülhet az Európai Bizottsággal. „Májustól nem elég jó bírónak lenni, tudni kell az uniós gyakorlatot, tájékozódni az európai intézményrendszerben. A bírói tanácsról szóló törvényben szerepel, hogy minden bíró köteles tovább képezni magát. Jelenleg is havonta kétezer koronás támogatást kapnak szakirodalom vásárlására, önképzésre” – mondta Mazák, aki a májusban megjelenő uniós jogi tankönyv társszerzője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?